Nézőpont: Damon Hill

Az ember azt gondolná, nem érhet annál nagyobb csapás egy álarcos rablót, minthogy „munka” közben lehull az álcája, hogy aztán az ő fizimiskája köszönjön vissza tévéből, újságból, internetről. Az álarcos rabló lényegét ugyanis az álarc adja – nélküle csak egy rabló, akit bárki bármikor felismerhet. A legutóbbi, nagy port felkavart miskolci takarékszövetkezeti rablás elkövetője azonban még mindig nincs meg, holott elveszítette inkognitóját, a banki kamerák pedig megörökíthették az ő ábrázatát, miközben kétségbeesetten eliszkolt a tetthelyről. Szendrei Péter jegyzete.

No de ki ő, és hol lehet, s legfőképpen miként létezhet az, hogy a mai globalizált világunkban, amikor mindenki maximum hat lépés távolságra van a másik embertől – legalábbis a kisvilág-elmélet szerint –, valaki úgy eltűnjön, mint Damon Hill Palik László látóteréből? Tételezzük fel, hogy emberünk egy rendkívül magányos figura, akinek se családtagjai, se barátai nincsenek – a fotók alapján akkor is fel kellett volna már ismernie valakinek, hiszen, még ha oly emberkerülő is, nyilván jár boltba, tankol a benzinkúton vagy ücsörög a buszon, vonaton. Csak járt iskolába, volt vagy van munkahelye…

Rendben van, nem egy jellegzetes figura, mondhatni tucatarca van – de ha így is lenne, akkor miért nem érkezik tucatnyi bejelentés, hogy „nem vagyok benne biztos, de mintha őt láttam volna”? Lehet, hogy a rabló szégyenében elbujdosott – no de eddig azért csak volt valahol, nem? Annak, hogy itthon senkinek sem ismerős, lehet, hogy prózai oka van: nem is idevalósi és már nincs is itt. A határok nyitva – vajon meddig tart elhagyni egy ilyen parányi országot?

-  Szendrei Péter -