Helyi közélet

2014.12.17. 22:34

Európában egyedülálló üzem nyílt Járdánházán

Járdánháza - A jövő esztendő elején kezdődik el a munkaerő-felvétel a Járdánházán átadott gyártócsarnokba.

Járdánháza - A jövő esztendő elején kezdődik el a munkaerő-felvétel a Járdánházán átadott gyártócsarnokba.

Olyan gyártóüzemet adtak át az Ózdhoz közeli Járdánházán, amelyből világviszonylatban is csak néhány található. A cég ukrán tulajdonú, ám uniós támogatást is felhasználva vitték végig a beruházást. A jövőben nagy szilárdságú kopóalkatrészeket készítenek majd Borsodban. A technológia titkos, de bíznak benne, hogy sikeresek lesznek az Észak-Magyarországi régióban. Ehhez országos és helyi szinten már eddig is sok segítséget kaptak.

A gyár hatszázmillió forintos uniós támogatással épült föl a település határában ahol a termelés a jövő esztendő első negyedévében kezdődik el. A megnyitó alkalmával néhány helyre a meghívott vendégek is benézhettek, ám a titkos területekre ez nem vonatkozott. Járdánháza polgármestere úgy gondolja, a környéknek minden munkahelyteremtő beruházás sokat jelent.

- Járdánházának, a nádasdi mikortérségnek és az Ózdi Járásnak is nagyon fontos a megvalósult beruházás - mondta Kovács Gábor, polgármester. - A helyben élni és dolgozni akaró embereknek ugyanis a végzettségük függvényében ez a gyár komoly perspektívát jelent. Ez a fejlesztés tényleg egyedülálló. Európában két ilyen üzemmel számoltak, ám a Donyeckit az ukrajnai háborúban megsemmisítették. A jövőben tehát a megrendelések oda tervezett részét is itt kell előállítani.

Az ukrán tulajdonban lévő gyárral kapcsolatban Murányi Richárd fejlesztőmérnök foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

- Wolfram karbidból, porkohászati eljárással olyan alkatrészeket gyártunk, amelyek gyakorlatilag egyáltalán nem kopnak - tette hozzá Murányi Richárd. - Ez egy roppant kemény és kopásálló anyag, amiből késztermékeket készítünk a megrendelő számára, amit egy adott gépbe lehet ezután beépíteni. Leginkább nagy sebességű acélhengerlésnél a hengergyűrű betétekként használják ezeket.

Januártól munkafelvétel

Járdánházán egyébként egy helyben megalkotott rendeletnek köszönhetően a cégeknek nem kell iparűzési adót fizetni, így próbálják meg a térségbe csábítani a vállalkozásokat. Ez a jövőben is fennmaradt - árulta el Kovács Gábor, polgármester. - Ugyanakkor hiába a nagy munkanélküliség, a cégnek most elsősorban a szakképzet munkaerő összegyűjtése jelenti a legnagyobb problémát.

- Ezzel már előzetesen is számoltunk - folytatta Murányi Richárd. - Most a cég alkalmazásában jelenleg tizenketten dolgoznak, magyar és külföldi állampolgárokat is találunk közöttük. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy csupán minden tizenkettedik ember marad meg nálunk, ezért vélhetően hosszadalmas folyamat lesz, amíg kialakul a kollektíva. A karácsonyi pihenő után megkezdjük a munkaerő-felvételt, mert az első negyed évben szeretnénk elkezdeni a próbaüzemet. A gépek a helyükön vannak, gyakorlatilag a jövő esztendő első negyed évében megkezdődhet a termelés.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában