Helyi közélet

2014.10.02. 15:19

Új területen, nagyobb fokozatba kapcsoltak

Miskolc - Új cég települt a Mechatronikai Ipari Parkba. Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója jelentette be: a Toolstyle Kft. ügyvezetőjével aláírták a birtokbavételi jegyzőkönyvet, így a cég tulajdonába került egy 1,5 hektárnyi terület.

A vállalat jelenleg 75 embert foglalkoztat és 2,5 milliárd forint árbevétellel járul hozzá Miskolc és az állam gazdasági teljesítményéhez.

Az elmúlt öt évben 20 emberrel növelték létszámukat, illetve éves viszonylatban 150-200 millió forintnyi fejlesztést hajtottak végre – ezt már Filip Csaba, a Toolstyle Kft. ügyvezetője mondta, aki hozzátette, a mostani beruházással nagyobb fokozatba kapcsolnak. „A több mint 600 millió forint beruházási összeggel létrejövő új üzemcsarnok, iroda valamint szociális épület mellett további technológiafejlesztéseket is megvalósítunk Miskolc északi ipari parkjában” – fogalmazott.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában