Helyi közélet

2014.10.20. 08:46

Lefejelte a rendőrt, majd felhúzta a nyúlcipőt

Ózd - A férfi készséges volt a járőrökkel, míg ki nem derült, hogy magukkal kell vinniük.

Ózd - A férfi készséges volt a járőrökkel, míg ki nem derült, hogy magukkal kell vinniük.A Miskolci Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást azzal a 20 éves fiatalemberrel szemben, aki a jogszerű rend­őri intézkedés alól erőszakkal próbálta magát kivonni Ózdon. Az elmúlt napokban valami történhetett Ózd környékén, mert aznap többen is úgy gondolták, az intézkedő rendőrökön próbálják ki erejüket.

A férfit az Ózdi Rendőrkapitányság beosztottjai október 10-én délután öt óra körül járőrszolgálatuk ellátása során igazoltatták ózdi lakása előtt. A férfi először rendkívül készségesnek mutatkozott, még lakásának udvarára is beinvitálta a rendőröket, hogy nyugodt körülmények között, ott hajtsák végre az intézkedést.

Mást tervezett estére

A járőrök a férfi személyi adatait rádión ellenőrizték, s ennek során kiderült, hogy a bíróság a fiatalember elővezetését rendelte el, mert a korábban vele szemben jogerősen kiszabott pénzbüntetést nem fizette be, amit így a bíróság fogházbüntetésre változtatott át. A rendőrök közölték a férfival, hogy elő fogják állítani, ő azonban másképp tervezhette az estéjét, ugyanis a rendőrök szándékáról értesülve azonnal menekülni próbált. Átugrotta a kerítést, de nem jutott messzire, még a lakása előtt elfogták.

A fiatalember még ekkor sem adta fel, az egyik rendőrt olyan erővel fejelte le, hogy szétrepedt a szemöldöke. A férfit a járőrök végül megbilincselték és előállították.

Az elkövető őrizetbe vételére és előzetes letartóztatása elrendelésének indítványozására csupán azért nem került sor, mert a rendőrség az eset után büntetésének letöltése céljából a büntetés-végrehajtási intézetbe szállította a férfit, jelenleg is ott tartózkodik. Az ügyészségi nyomozás a tanúkihallgatásokkal folytatódik.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában