Helyi közélet

2014.10.17. 15:47

Átadták a 2014. évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért

Budapest, Kisvárda, Miskolc, Sárospatak, Tiszaújváros - Több mint tizenegymillió Ft támogatás középiskoláknak és pedagógusoknak a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért.

Budapest, Kisvárda, Miskolc, Sárospatak, Tiszaújváros - Több mint tizenegymillió Ft támogatás középiskoláknak és pedagógusoknak a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért.

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2014-ben - immár hatodik alkalommal - 12 középiskolai tanár és 15 középiskola kapta meg a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 6 évben több mint 60 középiskolai tanárt dijazott és részesített fejenként 400.000 Ft-os díjban, illetve 80 középiskolának nyújtott több mint 25 millió Ft-os támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket, Péceli Gábor rektor és számos vendég jelenlétében, Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adták át.


A gazdasági élet szereplőinek együttműködésével PRO-TEH-IN néven komplex pályázati rendszert alakított ki a Pro Progressio Alapítvány az egyetemi tehetséggondozás és innovációs tevékenység ösztönzésére, amelynek keretében évente közel 1500 ösztöndíjszerződést köt tehtséges hallgatókkal, oktatókkal, kutatókkal.

Az alapítvány kitüntetett szerepet szán a BME történeti campus értékei megőrzésének, ennek köszönhetően kerültek újrafelállításra 2007-ben a Központi épület előtt egykor állt szobrok, újult meg az épület homlokzata. Rendszeres támogatója a Műegyetemi Kórusnak, Szimfonikus Zenekarnak, egyetemtörténeti kiadványoknak. Az alapítvány tevékenysége elismeréseként 2011-ben elnyerte a Kármán Tódor-díjat. Az Alapítvány hagyományőrző tevékenységének jelentős állomása a hosszas kutató munka eredményeként 2014 januárjában kiadott MŰEGYETEM - A TÖRTÉNETI CAMPUS album, amely megkapta kategórájában az év legszebb könyve díjat is.


Pro Progressio díjak 2014

Kiemelkedő középiskolák

  • Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium (Sárospatak)
  • Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest)
  • Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium (Vác)
  • Brassai Sámuel Szakképző Iskola (Tiszaújváros)
  • Eötvös József Gimnázium (Budapest, V. kerület)
  • Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium (Aszód)
  • Fasori Evangélikus Gimnázium (Budapest)
  • Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
  • Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád)
  • Piarista Gimnázium (Budapest)
  • Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged)
  • Teleki Blanka Gimnázium (Budapest, XIV. kerület)
  • Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Székesfehérvár)
  • Veres Pálné Gimnázium (Budapest)
  • Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok)

  • Kiemelkedő tanárok

  • Gulyás Erzsébet (matematika-fizika) Eötvös József Gimnázium (Budapest, V. kerület)
  • Győry Ákos (matematika-fizika) Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
  • Izsa Éva (matematika-fizika-informatika) Berzsenyi Dániel Gimnázium ( Budapest)
  • Rakamazi Richárd (matematika) Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Budapest)
  • Székely Zoltán (biológia) Piarista Gimnázium (Budapest)
  • Szilos Attila (matematika-fizika) Türr István Gimnázium és Kollégium (Pápa)
  • Thuránszky Rudolf (matematia-földrajz) Szent István Gimnázium (Kalocsa)
  • Tiszáné dr. Kósa Eszter Imola (biológia) Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
  • Tóth Szilvia (biológia-kémia) Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda)
  • Tóthné Brassói Hilda (fizika) Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Vác)
  • Tugyiné Czinkotai Krisztina (matematika-fizika) Kispesti Deák Ferenc Gimnázium (Budapest)
  • Varga Eszter (matematika) Bornemissza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészei Iskola és Sportiskola (Budapest)

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában