Helyi közélet

2014.09.23. 09:15

Szigetelés, felújítás, festés

Miskolc - 163 nap után újra használható, látogatható a Diósgyőrben található uszoda.

Miskolc - 163 nap után újra használható, látogatható a Diósgyőrben található uszoda.Közel kétszázmillió – egészen pontosan 191 394 151 – forintból újult meg Miskolcon, a diósgyőri sporttelepnél található tanuszoda. A projekt költségének egy részét, nagyjából 70 millió forintot a vízilabdás TAO-s keretből finanszírozták (ez még egy 2012-es pályázat volt, amelynél lehetőség volt a hosszabbításra), ezen kívül hozzávetőlegesen 110 millió forintot tett ki az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás, míg a fennmaradó részt a város állta, ,,fejlesztés” címszó alatt. Hogy mi mindent végeztek el a szakemberek bő öt hónap alatt? Burkolatot kapott a bejárat előtti tér, új parkolóhelyek létesültek, az előírásoknak megfelelően kialakítottak szociális helyiségeket, elvégezték a fűtési rendszer cseréjét, felújításon esett át a tető, leszigetelték az épület héjszerkezetét, kicserélték a nyílászárókat, továbbá lefestették az uszodateret, valamint a ,,kiszolgáló szárnyat”, és teljes elektromos felújítás is történt.

Biros, Kerékjártó…

Amint azt dr. Kriza Ákos, miskolci polgármester a hétfői avatóünnepségen elmondta: több mint harminc év telt el az átadás óta, vagyis ideje volt, hogy felújítsák a létesítményt. ,,Hitelesen állíthatjuk, hogy Budapest után Miskolcon lesz a legtöbb az egy főre eső vízfelület, ha megnyit a Tapolcai strand is” – jelentette ki a városvezető, aki elárulta, hogy a főutca térburkolatából jutott a uszodához is.

A ceremónián részt vett a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője, Illyés Miklós, az uszoda egyik legnagyobb bérlőjének képviseletében, és a létesítményt üzemeltető Miskolci Sportcentrum Kft.-nek az ügyvezető igazgatója, Szász László. Utóbbi megemlítette, számos ,,nagy” sportoló kezdte az úszást, pályafutását a diósgyőri uszodában, úgy mint: Biros Péter vízilabdázó, Kerékjártó Tamás úszó, Kropkó Péter és Kuttor Csaba triatlonisták. ,,Nem mindenki lehet bajnok, de nem is ez a cél, hanem a társadalmi kötelezettségvállalás” – fogalmazott Szász László, aki megköszönte a munkában résztvevők közreműködését, és egyben reményét fejezte ki, hogy a modern uszodában mindenki megtalálja a számításait.

A létesítmény a megszokott nyitvatartási rendben és árakon várja az úszni vágyókat.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában