Helyi közélet

2014.09.06. 18:25

Országos tárogatós találkozó Szerencsen

Szerencs, 2014. szeptember 6., szombat (MTI) - Országos tárogatós találkozó tartanak a hétvégén Szerencsen a Rákóczi-várban.

Szerencs, 2014. szeptember 6., szombat (MTI) - Országos tárogatós találkozó tartanak a hétvégén Szerencsen a Rákóczi-várban.

A vasárnapig tartó eseményre az ország minden pontjáról, és a határon túlról is érkeztek tárogatósok.

Az esemény megnyitóján Mengyi Roland (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a kuruc kor emblematikus hangszere mára összefonódott Rákóczi Ferenc nevével és a zászlaja alatt hadba vonuló szabadságharcosokkal - közölte az önkormányzat az MTI-vel szombaton.

A tárogató hangja a tisztességet, becsületet, bátorságot, honfiúságot, hazaszeretet egyaránt szimbolizálja - tette hozzá a közgyűlési elnök.

Az immár huszadik alkalommal megtartott rendezvény szombati programja között szerepel a regéci templomban tartandó hangverseny, amely előtt a várból hangzik fel a tárogató hangja, vasárnap pedig a szerencsi református templom tornyában szólaltatják meg a hangszert.

A Rákóczi-szabadságharc idején (1703-1711) a csaták hadi hangszere volt a tárogató, szignálszerű dallamokat szólaltattak meg rajta. Emellett a kuruc táborokban az énekléshez és a tánchoz szolgáltatattak vele zenét.

A szerencsi találkozón a tárogatósok szakmai megbeszéléseket is tartanak, bemutatkoznak a hangszer határon inneni és túli készítői, valamint koncerteket tartanak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában