Helyi közélet

2014.08.19. 20:02

Kölcsönből fizettek duplán

Bánréve, Ózd - A bánrévei palaszállítás ügyét október közepén tárgyalja a bíróság: hűtlen kezelés a vád.

Bánréve, Ózd - A bánrévei palaszállítás ügyét október közepén tárgyalja a bíróság: hűtlen kezelés a vád.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség a bánrévei polgármester és társa ellen. A vád szerint a Hajdu Gábor József polgármester által aláírt teljesítési igazolásnak köszönhetően a valóságosnál lényegesen drágábban szállította el egy cég a 2010-es jégverés során keletkezett – veszélyes hulladéknak minősülő – palatörmeléket Bánrévéről, így a településnek több mint 14 millió forint kára keletkezett. Az ügyben október 14-én tartja első tárgyalását az Ózdi Járásbíróság.

Kétszer járták végig

Megírtuk: 2010. június 3-án jégvihar tombolt Bánrévén, a település ingatlanjainak jelentős része károsodott, főleg az azbeszttartalmú palával borított tetők mentek tönkre. A veszélyes hulladéknak minősülő palatörmelék elszállítására az önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki, ebben maximum 800 tonnányi hulladékot jelölt meg.

A pályázaton nyertes céggel a település 2011 szeptemberének végén kötött szerződést a veszélyes hulladék elszállításáról, majd az október 19-i testületi ülésen a polgármester kezdeményezte az önkormányzat folyószámlahitelének megemelését, hogy a község ki tudja fizetni a csaknem 30 millió forintos számlát, amit 793,4 tonna hulladék elszállítása után állított ki a vállalkozás.

A szakértők álláspontja szerint azonban az elszállított mennyiség a kiszámlázottnak jó, ha a fele lehetett, amit az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adatai is alátámasztanak. A környezetvédelmi szakemberek fél év differenciával kétszer is végigjárták a település utcáit és a hulladéklerakó telepet, és a palatörmelék mennyiségét 400 tonna körülire becsülték.

Két képviselő

Az ügyre két önkormányzati képviselő hívta fel a rendőrség figyelmét, ahonnan a nyomozás befejezése után vádjavaslattal kerültek át az iratok az ügyészségre.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a polgármestert, aki – mivel külföldön tartózkodik – későbbre ígért választ.

A település jegyzője megerősítette értesüléseinket, hogy a képviselő-testület más ügyekben tett feljelentései alapján is érdeklődik a rend­őrség a polgármester iránt, a palaügyben pedig valóban októberben 14-én lesz az első bírósági tárgyalás.

ÉM-SZP


Bánréve, Ózd - Mire a jégverés után elszállították, „duplájára hízott” a palatörmelék. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában