Helyi közélet

2014.06.23. 11:12

Tábor, ami nem 60 ezer

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem muszáj a gyerek nyári táboráért több 10 ezer forintot fizetni. Az olcsóbb megoldásokat kerestük.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem muszáj a gyerek nyári táboráért több 10 ezer forintot fizetni. Az olcsóbb megoldásokat kerestük.

– Nem az a baj, hogy nincs választék a nyári táborokból, hanem az, hogy számomra majdnem mindegyik megfizethetetlen – panaszolja egy háromgyermekes édesanya.

De vajon megteheti-e minden település, hogy nyári napközit működtessen? Ennek költségeit ugyanis jórészt az önkormányzatok és nem a szülők állják. Megyei körképünkből kiderült, sokféle megoldás létezik a diákok nyári, családi kasszát kímélő felügyeletére.

Újra Pereces

Miskolcon az idén is megnyitja kapuit a hosszú évtizedek óta működő perecesi nyári napközi. Június 23-án, azaz ma van tábornyitás, tudtuk meg Mádai Linda táborvezetőtől. Az első turnusban 220 gyerek tölti majd a nyári napokat szép környezetben, hasznosan. Lesznek sport, kulturális, kézműves foglalkozások és különböző előadások, kirándulások. A táborozók napi 3-szori étkezést kapnak, és az MVK Zrt. buszai szállítják őket mindennap Perecesre, onnan pedig haza. Mint ismeretes, tavaly országos vita kerekedett abból, hogy a nyári napköziket ki működtesse. Az iskolák régi fenntartója, azaz az önkormányzatok, vagy az új fenntartója, a Klik (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ). Mostanra a kérdés megoldódott, legalább is Miskolcon, mert itt az önkormányzat teljes mértékben vállalta a nyári tábor működtetését, ami egyébként augusztus 1-jéig tart. – Olyan a perecesi tábor, mint egy kötetlen iskola, mintha egész nap csak osztályfőnöki órák és szünetek lennének – vázolta a táborvezető. A diákok jelentkezhettek a balatonmáriafürdői önkormányzati táborba is, bár ez már kicsit húzósabb, itt egy hét 33 ezer forintba kerül.

További részletek a hétfői Észak-Magyarországban.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában