Helyi közélet

2014.06.12. 10:40

Közlemény - Fidesz-KDNP: "Az igen legyen igen, a nem, nem"

Miskolc - A nyomortelepek felszámolása melletti aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz-KDNP miskolci frakciója.

Miskolc - A nyomortelepek felszámolása melletti aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz-KDNP miskolci frakciója.A miskolci önkormányzat májusi közgyűlésén arról döntött a Fidesz-KDNP, hogy felgyorsítja a miskolci nyomortelepek felszámolását. Ezt szavazatával elutasította a Jobbik és a Demokratikus Koalíció, míg az MSZP képviselők tartózkodásukkal valójában szintén a gettó felszámolási programunk ellen tették le voksaikat.

Ezt követően pedig az egész várost lejárató sajtóhadjárat, nyilatkozatdömping kezdődött. Egyes balliberális miskolci képviselők pedig megkezdték a Számozott utcák és a többi érintett városrész lakóinak hergelését. Ezt a társadalmi feszültséget gerjesztő tevékenységet a különböző ellenzéki erők azóta is folytatják.

Időközben megalakult az úgynevezett „Kitelepítés Elleni Bizottság", amelynek képviselői bejelentették, hogy országos demonstrációval tiltakoznak a városrendezési program ellen, amelyet hamis lózunggal már egyenesen kitelepítésnek neveznek.

Az ellenzék Miskolcot és a városvezetést politikai haszonszerzésből ország-világ előtt igyekszik lejáratni. Miskolcon természetesen nem lesz semmiféle kitelepítés, aki ilyet mond, az társadalmi csoportokat ugraszt egymásnak, felelőtlenül.

Ugyanakkor továbbra is eltökélt szándékunk, hogy a város nyomortelepeit felszámoljuk! Ezt a városrendezési és városrendészeti célt szolgálta már eddig is az, hogy folyamatosan szabadítjuk meg a lakótelepeinket a szocialista városvezetés ideje alatt beköltöztetett fészekrakóktól. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy az elhanyagolt, normális életre, gyermeknevelésre alkalmatlan, komfort nélküli ingatlan tömböket szanálja a város.

Tekintettel azonban a kialakított politikai hisztériakeltésre, a folyamatos politikai támadásokra, a józan miskolci többséghez fordulunk támogatásért! A nyomortelepek felszámolásáért támogató aláírásgyűjtő kampányt indítunk.

Döntsenek a miskolciak! Megkérdezzük a miskolciakat, hogy támogatják-e a FideszDNP és a polgármester nyomortelep felszámolási programját!

Az igen legyen igen, a nem pedig nem!

- Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában