Helyi közélet

2014.06.04. 16:54

Közlemény - Fidesz-KDNP: A Fidesz az MSZP nélkül is létrehozza az otthonvédelmi alapot

Miskolc - A Fidesz az MSZP nélkül is létrehozza a közös költséggel terhelt társasházak részére az otthonvédelmi alapot. Az MSZP éppen Miskolcon kószáló országgyűlési képviselői mostani légből kapott javaslatukkal csak félre akarják vinni a fészekrakók kilakoltatásának és a nyomortelepek felszámolásának ügyét.

Miskolc - A Fidesz az MSZP nélkül is létrehozza a közös költséggel terhelt társasházak részére az otthonvédelmi alapot. Az MSZP éppen Miskolcon kószáló országgyűlési képviselői mostani légből kapott javaslatukkal csak félre akarják vinni a fészekrakók kilakoltatásának és a nyomortelepek felszámolásának ügyét.Ráadásul fáziskésében is van az MSZP, amikor utólag azt indítványozza, hogy külön alapot kell a fészekrakók által lelakott és hitellel terhelt lakóházak számára.

Gúr Nándor és Varga László országgyűlési képviselők lemaradtak egy körrel, amikor kisszerű politikai haszonszerzésük újabb fejezeteként milliókkal dobálóznak. Csak egy héttel maradtak le, hiszen épp a múlt héten jelentettük be, hogy otthonvédelmi alapot hozna létre a Fidesz-KDNP a fészekrakók által eladósított társasházak megsegítésére. A frakció a közgyűlés elé terjeszti a javaslatot, amit a jövő héten meg is tárgyalunk.

A Fidesz-KDNP és a városvezetés továbbra is elkötelezett a rendteremtés mellett, ezért a kilakoltatások után rendszeresek a hatósági ellenőrzések. Míg a fészekrakókat a Gyurcsány kormány alatt betelepítették, addig most már folyamatos az antiszociális és adósságot felhalmozó családok kiköltöztetése. Eddig 58 hatósági végrehajtás történt az ügyben.

Miskolc tulajdonába került lakásokat folyamatosan felújítják, hogy olyan emberek költözhessenek be azokba, akiket szívesen fogad a lakóközösség.

- Soós Attila, a Fidesz-KDNP frakciószóvivője -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában