Helyi közélet

2014.06.26. 09:52

Kapával verte az apját, majd a járőrökre támadt

Miskolc, Mezőkeresztes - Korábban már börtönben és elmeosztályon is megfordult a combon lőtt mezőkeresztesi férfi.

Miskolc, Mezőkeresztes - Korábban már börtönben és elmeosztályon is megfordult a combon lőtt mezőkeresztesi férfi.Combcsont-törést szenvedett az a 44 éves mezőkeresztesi férfi, akit egy rendőrjárőr által leadott célzott lövés sebesített meg kedden délben Mezőkeresztesen. Ahogy azt dr. Kazacsay Ferenc, a megyei kórház traumatológiai osztályának főorvosa a sajtónak elmondta, két, súlyos sérüléseket szenvedett férfit szállítottak a kórházba a mentők.

Az idősebbik férfinak nyílt alkarcsonttörése volt, a fiatalabbnak pedig lövedék törte el a combcsontját. Mindkettejüket megoperálták, az idős férfi három-négy napon belül elhagyhatja a kórházat, ám a fiatalabb kezelése valószínűleg tovább tart majd, az esetleges fertőzésveszély miatt.

Az idősebb sérült mezőkeresztesi otthonába térhet haza, ám a fiatalabb vélhetőleg egy másik állami intézményben – a rács mögött –folytathatja lábadozását, vele szemben ugyanis a Miskolci Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Mint arról beszámoltunk, kedden, nem sokkal dél előtt egy mezőkeresztesi családi perpatvarhoz hívtak rendőrt, mert egy 72 éves férfit kapával vert 44 éves fia. A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, és felszólították a magából kikelt férfit apja bántalmazásának abbahagyására, ő azonban szembe fordult a járőrökkel, és a kapával feléjük indult. A rendőrök először gáz-sprayt használtak vele szemben, majd figyelmeztető lövést adtak le, de ezek egyikére sem reagált a férfi. A járőr végül kénytelen volt lábon lőni a kapás férfit.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában