Helyi közélet

2014.05.09. 17:15

Simára is eljutott az ivóvíz

Sima - Majd négy és fél kilométer hosszú hálózatot építettek ki a svájci állam támogatásával.

Sima - Majd négy és fél kilométer hosszú hálózatot építettek ki a svájci állam támogatásával.Az elmúlt hónapokban nagy munka zajlott Simán, ahová eddig lajtos kocsival, a szomszéd településen található bázisról hordták az ivóvizet. A svájci-magyar együttműködési program keretében azonban megvalósult egy fejlesztés, amire a helyiek már nagyon régen vártak. Megtörtént a műszaki átadása annak több mint négy kilométeres hálózati szakasznak, amely Baskóról eljuttatja a vizet Simára.

Az eseményen elhangzott: pontosan 4360 méter csövet fektetett a földbe a kivitelező, hat darab légtelenítő szerelvény lett beépítve a távvezetékbe, valamint két vízmérő akna és nyomáscsökkentő helyet kapott a rendszerben. A simai víztároló medencénél egy szerelvényakna épült meg, valamint egy komplett üzemirányító rendszer, amelynek a működését a tokaji üzemigazgatóságon is látják.

- Ez a munka ősszel kezdődött, Sima település vízpótlását oldottuk meg Baskóról egy távvezeték építésével – erősítette meg érdeklődésünkre Ritter György, a beruházás mérnöke. – A falu a jövőben ezen keresztül fogja kapni az ivóvizet, ezzel hosszú ideje fennálló problémát sikerült megnyugtatóan rendezni. Éveken keresztül gond volt az ellátással, különösen a nyári időszakban, amikor a forrás többször is elapadt, ezért képtelen volt biztosítani a szükséges vízmennyiséget.

Ritter György megjegyezte: Baskó és Sima között az út melletti szűk területen építették ki a hálózatot, emiatt olykor a forgalmat is korlátozni kellett. A napokban a települési vízhálózatának mostatása történik meg, és a beüzemelési folyamat is megkezdődik. Eredményes vízmintákkal rendelkeznek, ezért rövid időn belül megnyitják a rendszert.

Köszönet Svájcnak

- Csak köszönettel tartozunk a svájci államnak, hogy segített ebben a beruházásban – tette hozzá Takács Vincéné, Sima polgármestere. – Különösen a nyári táboroztatások idején jelentett problémát a vízhiány, amit talán mások el sem tudnak képzelni. Szerencsére a projektnek köszönhetően nálunk is egy új időszámítás kezdődik, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk.

A Borsodvíz Zrt. által koordinált projekt során Sima mellett már Emőd-Adorján tanyán is kiépítették a vízhálózatot, a jövőben pedig további tizenegy megyei településen a káros anyagokat tartalmazó azbesztcsöveket cserélik majd ki.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában