Helyi közélet

2014.05.29. 08:15

A Boscht igazolja a Takata

Miskolc - Továbbra is kiemelt szerepet szán a Bosch a miskolci gyáraknak.

Miskolc - Továbbra is kiemelt szerepet szán a Bosch a miskolci gyáraknak.

Érkeznek a svájci gyártósorok a Bosch miskolci gyárába, 2014 végére, 2015 elejére részlegesen átköltöztetik a fa- és felületmegmunkáló elektromos szerszámok gyártását a Robert Bosch Power Tool Kft.-hez. A korábban bejelentett ütemterv szerint folyamatos a költözés – erősítette meg Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője a cégcsoport elmúlt évét értékelő múlt heti sajtótájékoztatót követően. Kérdésünkre megerősítette, ez is jól mutatja, hogy a Bosch továbbra is kiemelt szerepet szám Miskolcnak.

Országosan hétszázzal

– A Bosch több mint 4 ezer embert foglalkoztat a miskolci gyáraiban. Ahogy korábban is elmondtam, mindent megteszünk annak érdekében, hogy még vonzóbb legyen a város a jelenlegi és a jövőbeli munkavállalók számára. Többek között ezért is működünk együtt szorosan az oktatási intézményekkel – a Miskolci Egyetemen működő tanszék mellett immár a duális szakképzésből is aktívan kivesszük a részünket, és az óvodai kapcsolat is nagyon fontos számunkra. Azaz kérdésére válaszolva: továbbra is kiemelt szerepet szánunk Miskolcnak – hangsúlyozta.

Arra a kérdésünkre, hogy a 2014-re országosan tervezett 700 fős létszámbővítésből hogyan részesülhet a két gyár, Javier González Pareja elmondta: pontos adatokat még nem tud, de jelentős létszámbővítéssel számolnak.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az elmúlt évhez hasonlóan továbbra is az autóipari gyár teljesítménye lesz-e a meghatározóbb a kéziszerszámgyáréval szemben. A cégcsoport magyarországi vezetője szerint a növekedési faktor egy-egy szegmensben mindig attól függ, világviszonylatban milyen a gazdasági helyzet. Tavaly az autóipar produkálta a nagyobb növekedést, és ez az idén is folytatódik. Ez általánosan igaz a világpiacra, és ha ez világviszonylatban így van, helyben is ez fog történni – mondta. Hogy az úgynevezett zöld termékek gyengélkedését képes lesz-e ellensúlyozni a kék termékek gyártásának ide telepítése, arról – szerinte – még korai beszélni.

– Ha teljes egészében beindul Miskolcon a termékek gyártása, akkor lehet majd látni, hogyan alakulnak át a részesedések – tette hozzá.

Versenytárs érkezik

Két évvel ezelőtt még arról beszélgettünk, hogy Kínából érkezik Miskolcra gyártósor. A svájci projekt miatt ez lekerült a napirendről? – tudakoltuk, de Javier González Pareja nem kívánta kommentálni a – mint fogalmazott – megfontolás alatt lévő elképzeléseket. A Takatával kapcsolatos kérdésünkre viszont szívesen válaszolt. Úgy véli, egy nagy versenytárs megjelenése a város vonzóságát demonstrálja, bizonyítja. Egyben a Boscht is igazolja, hogy jól döntöttek annak idején, amikor Miskolcot választották.

– Méreteinket tekintve jelentős különbség van, hiszen a japán cégnél ezer ember foglalkoztatást tervezik, míg mi 4 ezer embernek adunk munkát jelenleg. A munkaerőpiacra azonban pozitív lesz az egész régióban, hiszen itt továbbra is magas a munkanélküliség. Hogy nekünk okozhat-e ez gondot? Nem hiszem, de kivárunk és megnézzük, milyen hatása lesz ránk nézve – mondta.

Az azonban bizonyos, hogy versenytársakként semmilyen együttműködés nem lesz köztük.

– Mi egyetemekkel, oktatási intézményekkel akarunk együttműködni, és más gyártókkal, akik beszállítóink, vagy azok lehetnek – hangsúlyozta. S ha már a beszállítókra terelődött a szó, visszakérdeztünk, hogy állnak e téren.

– Van előrelépés, de még nem elegendő, 500 kilométeres körzetben szeretnénk növelni a helyi beszállítók számát. Ennek érdekében igyekszünk minél több olyan rendezvényen részt venni, ahol kapcsolatba léphetünk a lehetséges partnercégekkel. Bőven van még potenciál e téren, és ezt szeretnénk kiaknázni – hangsúlyozta Javier González Pareja.

ÉM-UM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában