Helyi közélet

2014.04.11. 14:56

Lezárt ügyek: bíróság elé állhatnak az uzsorások

Ózd - Ózdi uzsorások állhatnak bíróság elé, akik - kamattartozás címén - fenyegetéssel szedték be áldozataiktól a kölcsönadott összegek több tízszeresét.

Ózd - Ózdi uzsorások állhatnak bíróság elé, akik - kamattartozás címén - fenyegetéssel szedték be áldozataiktól a kölcsönadott összegek több tízszeresét.Zsarolás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást még 2013. áprilisában az Ózdi Rendőrkapitányság az 51 éves L. Ferencné, a 26 éves L. Tímea, a 31 éves L. Zsolt és a 33 éves L. Roland helyi lakosok ellen.

Az eljárás adatai szerint a két férfi és két nő – pontosan be nem határolható időponttól - több személy részére, magas kamatra kisebb-nagyobb pénzösszegeket folyósított kölcsönként. A pénz kiadását követően, amennyiben a sértettek nem tudták időben rendezni tartozásaikat, úgy veréssel és egyéb súlyos következmények kilátásba helyezésével fenyegették meg őket, valamint kamatos-kamatot követeltek, mely összegeknek a kifizetése a sértetteket súlyos nélkülözésnek tette ki.

Az ügy gyanúsítottjait 2013. április 19-én a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.

A pénzösszegek beszedését az uzsorások jellemzően a családi pótlék, a szociális segélyek és a nyugdíjak érkezésekor hajtották végre.

A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján volt olyan sértett, aki 3.000 forint kölcsön fejében, hét hónapon keresztül, havi 93.000 forintot fizetett ki fenyegetőinek. Ha vonakodott törleszteni, úgy megöléssel fenyegették, továbbá azzal, hogy rájuk gyújtják a házat.

Egy másik sértett 2011-ben kért kölcsön 20.000 forintot. Ezen összegre 10 hónapon át összesen 400.000 forintot adott meg kamat és tartozás címén, de ennek ellenére 2012. nyarán még további 150.000 forintot követeltek tőle.

Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában