Helyi közélet

2014.04.25. 14:00

Igazi kuriózum ez a lángos!

Halmaj - 350 főre főznek a halmaji iskolakonyhán és 11-kor már tálalnak is.

Halmaj - 350 főre főznek a halmaji iskolakonyhán és 11-kor már tálalnak is.Ádám Miklósné 54 éves, a halmaji iskolakonyhán dolgozik, mint kisegítő szakács. Három felnőtt gyermeke, és már unokái is vannak. A halmaji tésztaüzemben beszélgetve megtudtuk tőle azt is, hogy az iskola konyhán egészen pontosan 350 főre főznek. Ebből 90 fő az óvoda, de van „sima” étkeztetésük, vendégebéd és szociális ellátás is Halmajon. Jelen pillanatban egyébként heten vannak a konyhán: reggel 7-kor kezdenek és már 11 órára készen is van az ebéd. Vendéglátónk egy igazi kuriózummal készült. Íme!

ÉM


Recept - Halmaji krumplilángos

Egy főre való hozzávalók:

  • 5 dkg csirkemáj,
  • 5 dkg csirkemell,
  • 5 dkg sertéscomb.

  • Elkészítése:

    Ezeket csíkokra vágjuk, majd füstölt húsos szalonnát vágunk csíkokra, majd kisütjük, leszűrjük, aztán zsírban megfonnyasztunk egy közepes fej vöröshagymát. Ezután rátesszük a csíkokra vágott sertéscombot, amelyet pár percig sütünk, majd néhány gerezd apróra vágott fokhagymát teszünk minderre.

    Ezután betesszük a csíkokra vágott csirkemájat, majd a csíkokra vágott csirkemellet az edénybe. Megszórjuk kevés sóval, borssal, majorannával, kakukkfűvel, kevéske borsikafűvel.

    Hozzáadjuk a füstölt szalonnát, egy kevés vizet és megsütjük. Közben krumplilángost készítünk, majd ebből a raguból egy-két kanálnyit ráteszünk és feltekerjük.

    A mártást elkészítjük úgy, hogy olajon megpárolunk egy fej vöröshagymát, amit megszórunk piros paprikával és tejszínből, tejfölből egy kanál finomlisztből habarást készítünk.

    Mindezt a paprikás-hagymás zsírra öntjük, kicsit megsózzuk és felforraljuk. A megtöltött krumplilángosokat tányérra tesszük és ezt a mártást rátesszük, majd tálaljuk.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában