Helyi közélet

2014.04.01. 19:11

Először adták a Tiszta forrás település címet

Budapest, 2014. április 1., kedd (MTI) - Az idén elindított Tiszta forrás település címet első alkalommal Bogyiszló, Mezőkövesd, Iregszemcse és Mohács képviselői vehették kedden Budapesten az MTA Zenetudományi Intézetében.

Budapest, 2014. április 1., kedd (MTI) - Az idén elindított Tiszta forrás település címet első alkalommal Bogyiszló, Mezőkövesd, Iregszemcse és Mohács képviselői vehették kedden Budapesten az MTA Zenetudományi Intézetében.

Az első Tiszta forrás címet a magyar népzenekutatás legfontosabb szereplői - Vikár Béla, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Lajtha László - gyűjtőhelyei érdemelték ki - mondta el Richter Pál, az MTA Zenetudományi Intézetének igazgatója.

A díjat Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Richter Pál és Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója adta át a települések képviselőinek.

A díjátadón Fekete György hangsúlyozta: ez a négy emblematikus személy kiváló nevelő, nagyszerű pedagógus és kitűnő tudós is volt, akik egész életükben a művészetnek a tudományban is rögzíthető eredményeit fedezték fel és adták vissza a hallgatóságnak. Mindezek mellett remek művészek is voltak, akik képesek voltak a nagy csodákra - fogalmazott az MMA elnöke.

Fekete György felidézte, hogy a hetvenes években, amikor Werner Heisenberg világhírű fizikus egy tudományos konferencián vett részt Budapesten, kifejtette: a tudomány arra való, hogy a világból felfedezze a létezőt, a művészet pedig a "sohasem voltat" hozza létre.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta: a múzeum volt az első szakintézmény, amely befogadta és finanszírozta a népzenei gyűjtéseket és a mai napig őrzi a gyűjtések dokumentációját és hanganyagát.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata és a Magyar Tudományos Akadémia BTK Zenetudományi Intézete együttműködésével alapított Tiszta forrás település címet minden évben olyan helységek érdemelhetik ki, ahol a magyar népművészeti, néprajzi gyűjtők legnevesebbjei a népi kultúra kincseinek gyűjtésében és feltárásában munkálkodtak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában