Helyi közélet

2014.02.06. 13:46

Himnuszünnep a Vörösmartyban

Miskolc - A Himnusz szövegének születésnapja (1923. január 22.) immáron 25 éve a Magyar Kultúra Napja.

Miskolc - A Himnusz szövegének születésnapja (1923. január 22.) immáron 25 éve a Magyar Kultúra Napja."Isten áldd meg a magyart" kezdő sora 2012-ben elfogadott alaptörvényünk első mondata is egyben. Költője, Kölcsey Ferenc nem csak azért adta műve alcímének: "A magyar nép zivataros századaiból" elnevezést, hogy cenzorait megtévessze, de azt is kifejezi, hogy a XVI-XVII. századi török dúlta Magyarország költőjének sorsa sem volt más. Az ő rettenetes élményein keresztül is sirathatja és bírálhatja nemzetét a jobb jövő rendíthetetlen hitével.

A VOKE Vörösmarty Művelődési Ház színháztermébe belépve Kölcsey közismert arcképe tűnik azonnal a szemünkbe. Boltozatos koponyájú borotvált, sápadt arcú, ajkát vékonyra összeszorító embert ábrázol, akiből csak úgy árad a figyelmes hallgatás. Szeme nem fejezheti ki egész lényét, fél szemét gyermekkori betegségben elveszítette ( a bal szemét és nem a jobbat, mint arcképén - tévedésből - látható, de szája annál beszédesebb. Ironikus mosoly játszik körülötte, a szellem és a kritikai hajlam kifejeződéseként.

Verse sirat, bírál. Bűntudatot fejez ki, rettenetes mulasztások, vétkek nyomását népe nevében megszólaló költő lelkén. Nemzeti önbizalmat. Zord képek, tömörség, a történelem erőinek dübörgő vihara, hite mégis túlszárnyal a földi méretekben. A kritika és büszkeség együtt egy nagy nemzet, egy szabad nemzet reményét csillantja fel a vers végén. A Himnusz nem a nemesi, hanem, az egész nemzetről szól, ezért is lehetett évszázadokon túl is minden magyaré. Erkel zenéjével 1844 óta énekli az ország és minden magyar a világ több mint 200 országában.

Bartay Endre színi igazgató 1844 márciusában 20 arany forint alapú pályázatot írt ki a Himnusz megzenésítésére a következő szöveggel: "A legjobb népmelódiáért Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Himnuszára ének-és zenekarra téve." Erkel Ferenc már időskorában mesélte Gárdonyi Gézának, hogy egy barátja miként, milyen szavakkal vette rá a megzenésítésre. "- Kell! - Hát tényleg nem érted, hogy ez a pályázat nem a nyomorult aranyaknak szól... hanem az örökkévalóságnak. Az lesz a dalok dala. A halhatatlan, a szerzőjével együtt! - Az lett!"

Ezt ünnepelte, erről emlékezett meg a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub "színtársulata" és Örömdalköre január 28-án a művelődési ház zsúfolásig megtelt színháztermében. A "klubszínház" előadásában segédkező meghívott Postás és Távközlési Nyugdíjas Klub közreműködésével. A megemlékezés összeállítója és szerkesztője Varga Somogyi Istvánné elbeszélései, összekötő szövegei, a szereplők felkészültsége igazi "Himnuszünnepet" teremtettek az egész, néha meghatott közönség bevonásával a közös szavalásba, éneklésbe.

A klubtagok és a vendégek úgy tekintik a színpadot, mint életük kivételes helyét, ahol a magyar nyelv szépsége és a jelenetek magasabb valóságot jelentenek meg, hiszen közvetítik a múltat. Büszkék nemzetükre, bíznak a jövőben, bíznak egymásban. A klub tavaly ünnepelte fennállása 30. évfordulóját, mely három évtized alatt már több mint százszor adták magukat együtt az emlékezetnek, a múltidézésnek...és mindig, mint most is az előadás értéke, sikere miatt (jogos) önérzet, jóleső érzés tölti el őket. Feltöltődés a mindennapok feladataira.

BGy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában