Helyi közélet

2014.01.13. 14:40

Szocpolcsalás: ítélet később

Debrecen, Miskolc, Szerencs - Több vádlottnak "nyoma veszett", őket márciusban igyekszik meghallgatni az ítélőtábla.

Debrecen, Miskolc, Szerencs - Több vádlottnak "nyoma veszett", őket márciusban igyekszik meghallgatni az ítélőtábla.Az utolsó szó jogán szólalhattak fel a 497 millió forintos kárt okozó szerencsi szocpolcsalásban érintett vádlottak hétfőn a Debreceni Ítélőtábla előtt. A jelenlévők - úgy harminc vádlott - el is mondta, mit szeretne, többen azonban el sem mentek a tárgyalásra; volt, aki nem vette át az idézését, volt aki időközben ismeretlen helyre költözött. Ha a meghallgatásuk nélkül döntött volna sorsukról a tábla, eljárási hibát követett volna el - tudtuk meg Fórizs Ildikótól, a Debreceni Ítélőtábla szóvivőjétől -, ezért március közepére új tárgyalási napot tűztek ki. Addig megpróbálják kitudni, mi történt a most távolmaradottakkal.

Mint ismeretes, a Miskolci Törvényszék tavaly áprilisban hirdetett ítéletet a 200 vádlottat felvonultató ügyben. A 44 tényállást tartalmazó, 1015 oldalas vádirat szerint a vádlottak jogtalanul igényeltek lakásépítési kedvezményeket 2005 és 2008 között. Összesen 43 házra - 107 lakásra és egy toldaléképületre - 497 millió forint lakásépítési kedvezményt vettek fel jogtalanul. A "vállalkozók" segítségére volt a szerencsi polgármesteri hivatal építési osztályának volt vezetője, aki épületenként 50 ezer forint kenőpénzt, majd összesen tíz év letöltendőt kapott.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában