Nézőpont: A muzsika hangja

A karnagyról pontosan tudjuk, kicsoda, a harminc év mellette szól. Az ilyesmire használható kifejezés a tartós minőség. Bujdos Attila írása.Azonnali hatállyal felmondtak a héten a miskolci szimfonikusok karnagyának. Kovács László harminc évet töltött el a zenekar élén, a szerződése augusztus közepén járt volna le. A közelmúltban új igazgatót kapott, és a köztük lévő konfliktusok olyan feszültséget teremtenek a zenekaron belül, amire nem lehet jövőképet építeni. Ez egyébként a kulturális ügyekért felelős miskolci alpolgármester helyzetértékelése, aki még azt is mondta mindezzel kapcsolatban, hogy a városvezetés tiszteli és becsüli Kovács Lászlót.

Nem ragadnék le ott, hogy akkor mit kapott volna tőlük, ha amúgy még rossz véleményük is lenne róla, mert egyrészt nem is nagyon merek belegondolni, ráadásul legalább ennyire érdekes kérdés: tényleg mindent megtett-e ennek a konfliktusnak a feloldása érdekében, akinek ez a dolga lehetett volna.

Vagy, ha végleg feloldhatatlan az ellentét, miért nem az igazgatót kérték fel a távozásra – elméleti síkon azért ezt sem lehetne és kellene teljesen kizárni a megoldások sorából: a karnagyról pontosan tudjuk, hogy kicsoda, a harminc év biztosan mellette szól, az ilyesmire használható az a kifejezés, hogy tartós minőség. Megbecsülést érdemlő, és tudunk korokat és helyeket, amikor és ahol meg is becsülik. Az új igazgatóról pedig egyelőre azt tudjuk, hogy egy percig sem akart tovább dolgozni az eddigi művészeti vezetővel, akit – ha jól olvasom a híreket – ráadásul úgy küldött el, hogy még csak nem is kötött szerződést az utódjául kiszemelt művésszel. Ez így, együtt nem tűnik túl bölcs és körültekintő eljárásnak.

A városi vezetés mindenesetre az új emberrel vállalt közösséget, osztozva ezzel a karnagy eltávolításának felelősségében is. Ők tudják, miért. A biztos régi helyett az újat választották, bármi legyen is az.

Nem vitatom, tényleg van az úgy, hogy változtatni kell. Még az sem kizárt, hogy ebből a szempontból nekik van igazuk, és pont most van úgy. Engem ebben az érdekel a leginkább, honnan és miből ismerték fel az idők szavát, már ha tényleg most van itt az idő? Kevés szó esik arról is, hogy akkor mi lenne az új, amit annyira akarnak. És ez a hiány teszi annyira miskolcivá ezt a történetet: hogy hová van az leírva, és pontosan kinek a véleményét és ízlését tükrözi? Szóval, hogy van-e valami elképzelt cél és távlat, ami felé a helyi szimfonikus zenekarnak is tartania kellene, és miért olyan biztosak benne, hogy a volt művészeti vezető csak kolonc lenne az együttes nyakán ezen az új úton.

- Bujdos Attila -