Helyi közélet

2014.01.06. 20:57

„Kevés pénzért nehéz munkát végeznek”

Borsod-Abaúj-Zemplén - A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti területen dolgozók már nagyon várták a béremelést.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti területen dolgozók már nagyon várták a béremelést.Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók januártól.

Az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. Az érintettek a magasabb összeget először márciusban kapják majd meg, de az visszamenőleg, tehát már a januári bérükre is vonatkozik. A terület dolgozói tavaly év végén tüntetést szerveztek a béremelést követelve. A bérpótlékon túl tervben van a szociális szférát érintő életpályamodell bevezetése is.

Nem alapbéresül

De vajon miért bérpótlékot kapnak a dolgozók, miért nem béremelést? – kérdeztük Földessy Judittól, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény – Módszertani Központ igazgatójától. Mint kiderült, a bérpótlékot érintő ágazatok intézményvezetői még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak arról, miként zajlik majd az emelés. Az igazgató azonban elmondta: a bérpótlék azt jelenti, hogy nem alapbéresül a juttatás, viszont valószínűleg folyamatos, minden hónapra vonatkozó emelésről van szó. Természetesen örülnek a több fizetésnek, hiszen több probléma is sújtja az ágazatot.

További részletek az ESZAK.HU-n és a keddi Észak-Magyarországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában