Helyi közélet

2014.01.07. 08:07

Facebookon terjed „a rák ellenszere”

Borsod-Abaúj-Zemplén - A főigazgató szívesen tudná kórházán belül együtt a „nyugati” és a keleti gyógymódokat.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A főigazgató szívesen tudná kórházán belül együtt a „nyugati” és a keleti gyógymódokat.„Megvan a rák ellenszere!” - ilyen és ehhez hasonló tartalmú tutinak feltüntetett információk köröznek tömegével a Facebookon, régiek és újak, többük dátum és forrás nélkül. Az emberek pedig elolvassák, továbblövik, hiszen a legtöbben rettegnek a daganatos megbetegedésektől, így biztos érdeklődésre tarthat számon bármi, ami azt ígéri, hogy megvan a kór ellenszere. Az efféle körlevelek károsak lehetnek, ha rossz döntésekre sarkallják gondot okozhat azonban, az általunk megkérdezett orvos-természetgyógyász, dr. Győri Csilla arra is rávilágított, haszna is lehet, ha az emberek rádöbbennek: más módon is gyógyulhatunk, az alternatív gyógymódoknak is helyük van a hagyományos orvoslás mellett. Vallja, hogy a hagyományos és a természetgyógyászatnak együtt kell működnie, ez utóbbinak mintegy komplementer szerepe van a gyógyításban.

A B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgató főorvosa, dr. Csiba Gábor is úgy véli, a kettő jól kiegészítheti egymást, mindkettőnek helye van nálunk is. Sőt, kijelentette, a leginkább annak örülne, ha egy kórházkapun belül tudhatná a kettőt, s együttműködnének a betegek leghatékonyabb gyógyulása érdekében. „Nem kellene a betegnek utánajárnia, s keresgélnie a különféle gyógymódok után, között, s nem veszne el a hirdetések, illetve a csodaszerek dzsungelében.” Utóbbiakból is idézünk néhányat összeállításunkban, amelyben olyan kényes kérdéseket is feltettünk, vajon mi oka lehet, hogy az orvosok zöme ódzkodik, de legalábbis nehezen fogadja el az alternatív gyógymódokat, s hogy van-e joga választani a betegnek a gyógymódok közül.

További részletek az ESZAK.HU-n és a keddi Észak-Magyarországban.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában