Helyi közélet

2013.12.09. 09:08

Érvénytelen a korábban Ózdra tervezett roma kulturális központról tartott népszavazás

Miskolc, 2013. december 8., vasárnap (MTI) - Érvénytelennek bizonyult a korábban Ózdra tervezett roma kulturális központról tartott népszavazás, miután vasárnap 5867-en éltek szavazati jogukkal, az érvényességhez azonban több mint 14 ezer embernek kellett volna részt vennie a referendumon - közölte Almási Csaba, a város jegyzője az MTI-vel.

Az ügydöntő népszavazást egy olyan beruházásról tartották, amelynek megvalósításáról már letett az észak-borsodi város önkormányzata, de a referendum kezdeményezői annyi aláírást összegyűjtöttek, hogy a voksolást kötelező volt kiírni.

A választási névjegyzékben szereplőknek egy kérdésre kellett válaszolniuk: Egyetért Ön azzal, hogy Ózd város ne vegyen részt a "Kultúrgyár" keretén belül a "Multifunkcionális Nemzetiségi és Roma Kulturális, Oktatási Központ" elnevezésű projektelem megvalósításában és az e tárgykörben hozott határozatot a város képviselő-testülete visszavonja?

Almási Csaba jegyző tájékoztatása szerint a vasárnapi szavazáson a kérdésre 5374-en voksoltak igennel, 493-an pedig nemmel. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a választási névjegyzékben szereplő csaknem 29 ezer ózdi polgár több mint a fele leadja voksát.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában