Helyi közélet

2013.11.13. 15:43

Közlemény - Cseh Károly Emlékverseny Szikszón

Szikszó - Cseh Károly Emlékversenyt hirdetett Borsod – Abaúj – Zemplén megyében tanuló 7-8. osztályos tanulók számára Szikszó Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerülete. A szavalóversenyt 2014. január 22-én rendezik az abaúji városban.

Szikszó - Cseh Károly Emlékversenyt hirdetett Borsod – Abaúj – Zemplén megyében tanuló 7-8. osztályos tanulók számára Szikszó Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerülete. A szavalóversenyt 2014. január 22-én rendezik az abaúji városban.Füzesséri József ötletadó és a versenynek otthont adó Szikszó polgármestere kiemelten fontosnak tartja, hogy Abaúj központjaként Szikszó városa őrizze meg, és ismertesse meg a fiatalokkal megyénk irodalmi kincseit. Cseh Károly költő, műfordító bár Borsodgeszten született, és utolsó évtizedeit Mezőkövesden töltötte, mégis ezer szállal kötődik Abaújhoz: ugyanis 1979 és 1992 között Halmajon tanított.

A verseny díjait Szikszó Önkormányzata ajánlotta fel. Az első helyezett diák 25 000 ft, a második 20 000 ft, a harmadik helyezett pedig 15 000 ft-ban részesül. A zsűri elnöke: Ötvös Éva színművész, előadóművész. Az ítészek között helyt kap Cseh Károly özvegye, Csehné Bódis Etelka és Érsekcsanádi István. A versenyen indulni Cseh Károly: Ausonius délutánja című versével és egy szabadon választott művel lehet.

A versenyre a nevezést 2014. január 6-áig várják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerületénél, az intézmény, az induló diák, és a szabadon választott mű megnevezésével. A levélre, vagy az email tárgyára írják rá: Cseh Károly Emlékverseny. Cím: 3800 Szikszó, Pázmány Péter tér 12. Email: szikszóitankerü[email protected]. A verseny szervezésével kapcsolatos kontakt: Maros Éva, email: [email protected].

- Maros Éva kommunikációs vezető, Szikszó Önkormányzata -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában