Helyi közélet

2013.10.02. 13:28

Élénk érdeklődés a svájci pályázati alap iránt Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Nyilvános tájékoztató fórumra került sor a szeptember 11-én megnyitott pályázati alap kapcsán.

Kazincbarcika – Nyilvános tájékoztató fórumra került sor a szeptember 11-én megnyitott pályázati alap kapcsán.Jean-Francois Paroz, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövete és Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy hozzáférhetővé válnak a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében meghirdetett „Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása a Kazincbarcikai kistérségben” pályázati alap forrásai.

A 234 millió forint összegű alap célja, hogy kazincbarcikai kistérségben ösztönözze az új munkahelyek létrehozását, egyebek mellett a térségben működő vagy ott beruházó vállalkozások fejlesztésével.

A szeptember 11-ei bejelentést követően a teljes pályázati kiírást és a rövidített változatot is elérhetővé tették a felek, majd október 1-jére nyilvános pályázati fórumot hirdettek meg.

Konkrét kérdések, tervek

A város életében a munkahelyteremtés szempontjából mérföldkőnek számító pályázati alap nyilvános fórumát a vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte.

Magánszemélyek, vállalkozók, cégek képviselői mellett több ügyfelet képviselő könyvelők, pályázatírók is jelen voltak.

Őket Wachter Balázs projekt menedzser és Kristonné Sipos Ágnes pályázati koordinátor tájékoztatta a legfontosabb tudnivalókról, majd az általános információk után konkrét kérdések alapján beszélték át a pályázati alap kritériumrendszerét, megvalósíthatóságát.

Számos támogatható és nem preferált üzleti területről, tervről szó esett, részletes kérdések és válaszok hangoztak el, plenáris jelleggel, majd személyes egyeztetés során.

A fórumot követően október második felében még legalább egy szakmai tanácskozásra kerül sor, melyen a tervek szerint a plenáris ülést követően újabb konzultációk lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában