"Ami elcsábíthatna máshová, itt megvan"

Miskolc - A színháznak nincs múltja, csak jelene van. Csak a ma számít – vallja Gyurma.Kicsöng, nem veszi fel. SMS-t kapok, tőle. Három kérdőjel. Ki vagy, mit akarsz? – fordítom le magamban, s egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy udvariatlanságnak vegyem-e, és megsértődjek. Nem teszem. Jutalmul megtudhatom, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt.

14+1

Gyurma, azaz Gyuriska János, a Miskolci Nemzeti Színház új tagja ugyanígy tett januárban. Akkor Kiss Csaba, a miskolci színház igazgatója hívta. Ő is csak sok kérdőjelet kapott SMS-ben a nem fogadott hívás után. Válaszként visszaírta, hogy ki ő, és hova hívná. Gyurma nem sokat gondolkodott.

– Bár fix munkám volt, jó szerepekkel a Vígszínházban, februárban eljöttem Miskolcra, és megnéztem, mit és hogyan dolgoznak. Majd még egyszer. Belenéztem próbába, előadásba és felolvasó estbe is. Tetszett, amit láttam, így májusban megegyeztünk, hogy az évad végén elköszönök a fővárostól – magyarázza.

Miért? – szakadna ki belőlem a kérdés, de már mondja is: 14 + 1 év vígszínházi időszak után vágytam az újdonságra, új emberekre, új beszélgetésekre és új impulzusokra. Félre ne értsd – mondja, nagyon szerettem, amit a Vígben csináltam, de én vidéki gyerek vagyok (Salgótarjánban született – a szerk.) és sok volt már a 22 év Budapesten. Igazán akkor tanultam meg értékelni a vidék értékeit és szépségét, amikor hazalátogattam. Itt ugyanazok az érzések rohantak meg. S a vidék hangulatához olyan kollégák társulnak, akikkel remek munkát végezhetünk. Ha nem tetszett volna, nem jövök.

Hiába van telt ház...

Honnan jött a Gyurma név? – kérdezem.

– Talán még az általános iskolában ragadt rám: Gyurmafej, Gyurma... Aztán valahogy végigkísért. Mindig volt mellettem valaki, aki így szólított, és szép lassan átvették a környezetemben élők. Ez egy zárt közösség, hamar elterjednek a dolgok, de annyira hozzám tartozik ez a név, hogy már a szüleim is sokszor Gyurmáznak – mondja.

Zárt közösség? Nem csak a színházi berkekben szólítanak így, a fórumokon is Gyurmaként futsz – mondom neki, mire meglepődik. Tényleg? Nem szoktam fórumokat olvasni – árulja el. Pedig érdekes dolgokat lehet olvasni. Például valahol azt írták rólad, hogy „médiázás nélkül lettél a Vígszínház sztárszínésze"...

– Nálam ez tudatos volt – mondja. – Nem hiányzik a minden áron ismertség. Azt vallom, hogy a munkám legyen a siker mércéje, és ne az, hogy a bulvárlapok mit írnak rólam. Ezért nem vállaltam el sok felkérést például a kereskedelmi tévéktől, rádióktól. Persze olyan is volt, hogy valamire kellett a pénz, és akkor igent mondtam egy-egy olyan munkára, amire egyébként nemet mondtam volna, de mindig tudtam, hogy ezt miért teszem. De megválogatom, mit vállalok, mert nem szeretném, hogy olyan szereppel azonosítsanak, aki nem én vagyok.

Az ismertség nem jár előnyökkel? Nem vonzhat több nézőt? – kérdezem tőle arra utalva, mostanában dívik, hogy olyanokat kérnek fel színházi főbb szerepekre, akik gyakran láthatók a kereskedelmi csatornák műsoraiban. Gyurma szerint azonban nem a nézőszám a lényeg, mert hiába van telt ház egy előadáson, ha csalódottan távoznak a nézők. Mint mondja, ezért is fontos számára, és ezért is szereti, amit itt csinálhat és amit csinál a társulat. Nem akarták a feje tetejére állítani a dolgokat, de nem is akarták azt folytatni, amilyen előtte volt. Tetszik neki, hogy van perpatvar, pezseg az élet, az emberek beszélnek a színházról, de ehhez elengedhetetlen az is, hogy jó darabokat csináljanak, jól játszanak.

Csak a ma számít

– Bár nem akarod, hogy egy szereppel azonosítsanak, de amikor megsérültél, és emiatt levették egy időre a Rómeó és Júliát, azt írta egy fórumozó: azért nem játsszák, mert olyan zseniális Mercutio vagy, hogy azt nem lehet helyettesíteni – mondom.

– Valóban? Köszönöm a fórumozónak a dicséretet, nagyon jól esik. Azt gondolom erről, hogy minden évben van 2-3 olyan szerep, ami megmarad az emberekben. És az jó érzés, hogy egyet jelentek egy szereppel, de az nem lenne jó, ha az országban bárhol is játszanák a Rómeó és Júliát, mindenhová engem hívnának Mercutiónak. Ez nem lenne egészséges.

És az egészséges, hogy a színművészeti és a színitanodák mellett egyre-másra nőnek ki a hazai gyártású sorozatokból és tehetségkutatókból a „sztárok"? – vetem fel. Gyurma szerint ez nagyon egyszerű: ha van mit kinőni, kinövi magát, ha nincs, hamar megy a süllyesztőbe. Úgy véli, az idő sok mindent megold ezen, ebben a szakmában is. De azt is gondolja, hogy igazán a színpadon lehet tanulni, s mivel ez egy nagyon hosszú pálya, folyamatosan tanul, fejlődik a színész. Itt nem elég az, hogy valaki valamikor jó volt, jól játszott. Mindig az adott pillanatban kell jót alkotni. A színháznak ugyanis nincs múltja, csak jelene van. Csak a ma számít, s ezért minden nap 100 százalékosan kell odatenni magunkat. Legalábbis erre kell törekedni, hiszen mindenkinek lehet rossz napja – vallja. És elárulja, ebben nagyon sok segítséget ad a kutyája. Miatta kel minden reggel 6.30-kor, és viszi sétálni. Mert a kutyát nem érdekli, hogy a gazdi még aludna egy kicsit, időben „rendelkezésre kell állnia". És nem csak reggel, hanem naponta háromszor-négyszer. Próbák és előadás napján is. És hidegben és esőben is – állni kell a sarat. De amióta kutyája van (2,5 éve) feleannyit náthás.

– Miatta is jó itt nekem, mert jó nagyokat tudunk sétálni – teszi hozzá.

Hosszú távra tervez

– Beszélgetésünk elején azt mondtad, hogy a Vígszínházban mindig az adott évadra szerződtél. Mi a helyzet Miskolccal?

– Itt is az adott évadra szerződtem, de hosszú távra tervezek. Ami elcsábíthatna máshová, az itt minden megvan. Most itt jó nekem – erősítette meg immár sokadszor.

- Uri Mariann -