Helyi közélet

2013.08.21. 14:42

Derelyés hagyományteremtés Csernelyben

Csernely - Az esztendő elején vetődött föl, hogy a lakosság összetartását szorgalmazva, a helyi önkormányzat szeretné "felépíteni" Csernelyt.

Csernely - Az esztendő elején vetődött föl, hogy a lakosság összetartását szorgalmazva, a helyi önkormányzat szeretné "felépíteni" Csernelyt.A nyilvánosan közzétett felhívásra több javaslat is érkezett, amelyből kettőt fogadtak meg. A derelyét az évszázados hagyományok, a tulipánt pedig a faluba költözött 18 holland állampolgár miatt ragadták ki. Az összevont Derelye és Tulipán fesztiválon több mint 30 asszony dolgozott azért, hogy a kilátogató lakosság és a távolabbról érkezett vendégek ne maradjanak éhen.

- Eddig még senkinek nem jutott eszébe, hogy Derelye Fesztivált tartson, tudomásom szerint országos viszonylatban is az elsők vagyunk ezen a téren - fogalmazott az eseményen Vincze Tamás, Csernely polgármestere. - Úgy éreztük, hogy erősítenünk kell az összetartást, ezért rendeztük meg ezt az eseményt, hagyományteremtő szándékkal. A faluban nagyon régen közkedvelt étel a derelye burgonyás változata, amit szerettünk volna a vendégekkel is megismertetni. Nagyszerű érzés, hogy a mai nap kapcsán ilyen összefogás jött létre, ebből is látszik, hogy érdemes volt ebbe az eseménybe belefektetni a fáradságos munkát.

Bele tették a szívüket

A csernelyi asszonyok a kánikulai hőség ellenére hatalmas munkatempóban készítették a derelyét. A kínáló asztalnál pedig folyamatos volt a sorban állás, hiszen mindenki szerette volna megkóstolni a falu legrégebbi ételét.

- Az a titka, hogy óriási szeretettel kell csinálni - tette hozzá Csorba Istvánné. - Nem is érezzük a hatalmas meleget, hiszen a rengeteg hozzánk látogatott vendég motivál bennünket. Azt szeretnénk, ha mindenki elégedett lenne a főztünkkel, és idővel Csernelyt valóban a derelyével azonosítanák. Ős régi receptet használok, én a nagymamámtól tanultam meg a derelyekészítés mesterségét. Valamennyi fázist pontosan be kell tartani, hogy a kellő formai és ízhatást el tudjuk érni. Időigényes munka, de megéri, mert jó látni, hogy a család tagjai jóízűen fogyasztják.

A csernelyi Derelye és Tulipán Fesztiválra 30 kiló alapanyaggal indultak, de később újabb adagokat kellett bekeverni, tehát a nyitó rendezvény remekül sikerült. A nap folyamán a kisebbekre középkori játszóház is várt, a délutáni órákban pedig színpadi fellépők is színesítették a csernelyiek ünnepét.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában