Helyi közélet

2013.08.07. 08:06

Azt mondta: nem csaltam

Miskolc, Rohod - Több száz ember megkárosításával vádolhatják meg a rohodi üzletembert.

Miskolc, Rohod - Több száz ember megkárosításával vádolhatják meg a rohodi üzletembert.A Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy a gazdaságvédelmi osztálya befejezte a nyomozást a „rohodi csaló" ügyében, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.A közlemény szerint a 33 éves rohodi férfi ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt az eljárás, mert 2010. novemberétől 2012. novemberéig 718 személyt károsított meg az interneten kínált kedvező hozamot ígérő, tőzsdei befektetés ajánlatával. Úgy tudjuk, több borsodi károsultja is van az ügynek.



„A nyomozás során kiderült, hogy a férfi egyáltalán nem végzett tőzsdei kereskedést, a károsultak által befizetett összegeket saját céljaira használta fel, többségében kaszinókban játszotta el. A gyanúsított által erre a célra fenntartott bankszámlára a károsultak összesen mintegy 315 millió forintot fizettek be, a csaló által ígért kedvező hozam reményében", áll a közleményben.

Láncreakció...?

K. Krisztián munkatársuknak elmondta, hogy cége bukását éppen az ellene folyó „boszorkányüldözés" idézte elő.

A férfi cége multi level marketing rendszerben internetes szoftverek bérleti jogát kínálta eladásra. Elmondása szerint a belépők az értékesített bérleti jogokból származó bevételből részesültek. Ha valaki belépett, egy szoftvercsomag bérleti jogát szerezte meg, aminek révén nem csak a cégtől érkező jutalékok, de más banki tranzakciók is könnyebbé váltak.

A csalással vádolt férfi elmondása szerint komoly csapatot szedett össze a szoftverek kifejlesztésére. A cég mögé állt egy bank is, a pénzforgalmat rajta keresztül bonyolították le. (Egy károsult szerint éppen a bank jelenléte győzött meg többeket arról, hogy az ügylet biztonságos. Mint K. Krisztián elmondta, a problémát később éppen az jelentette, hogy a bank kihátrált a cég mögül, és a hatóságok vizsgálódni kezdtek. Először pilótajáték szervezése ügyében kutakodtak, mivel azonban egy virtuális termék is lehet forgalomképes, ezen a vonalon nem tudtak fogást találni rajta - de még feljelentős sem, mert ekkor még mindenki megkapta a jutalékát. A hatóságok aztán lefoglalták az összes számítógépét, telefonját - ezt követően már senki sem juthatott hozzá a pénzéhez. Úgy tudjuk, van olyan károsult, akinek 8-9 millió forintja ragadt benn, és most hajléktalanként tengeti napjait.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában