Helyi közélet

2013.07.04. 18:18

Pengeváltás Parasznyán

Parasznya - A főgondnok szerint minden kérdést sikerült tisztázni a szülőkkel.

Parasznya - A főgondnok szerint minden kérdést sikerült tisztázni a szülőkkel.Csütörtökön írtunk arról, hogy a szülők változásokat szeretnének a parasznyai Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskolában, mert olyan pedagógusok távoztak vagy „voltak kénytelenek távozni”, akiket a gyerekek és a szülők is kedveltek. De ezenkívül más ellenvetésük is volt az iskola működésével kapcsolatban. A problémák tisztázásának érdekében szerdán fórumot tartottak az intézményben, ahol megjelentek a szülők és a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület képviselői, valamint a környező települések polgármesterei.

Nincs eredmény

Az üggyel kapcsolatban kerestük Horváth Jánosné parasznyai polgármestert, aki lapunknak elmondta: ő ugyan nem volt ott a fórumon, de az esemény után az egyházkerület képviselőivel egyeztetést tartottak. Mint fogalmazott, ez azonban nem hozott előrelépést. A polgármester szerint a közeljövőben feltétlenül kell tartani egy olyan fórumot, melyen minden érintett személy részt vesz. Ott lehetne tisztázni, hogy kinek milyen sérelme van, és arra milyen megoldást lehet találni.

Hozzátette: a szülők azt mondták neki, ha nem sikerül megoldani a jelenlegi problémákat, akkor kezdeményezni fogják, hogy az iskola legyen ismét állami.

Ábrám Tibort, az egyházkerület főgondnokát is megkérdeztük az ügyről, aki írásban fejtette ki véleményét. Ezt teljes terjedelmében alább közöljük.


A Tiszáninneni Református Egyházkerület közleménye az Észak-Magyarország napilapban valamint a Borsod Online honlapon megjelent írások valóságtartalmával kapcsolatban

A Tiszáninneni Református Egyházkerület 2012. szeptember 1-jei hatállyal vette át a parasznyai székhelyű Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskola és AMI fenntartói jogát Parasznya, Varbó, Kondó, Radostyán, Sajókápolna, Sajólászlófalva települések önkormányzataitól. A szerződésben vállalt feladatoknak maradéktalanul eleget téve, a 2012/2013. tanévet az intézmény eredményesen és sikeresen zárta. A következő tanévre kettő első osztályt iskolázott be.Az egyházkerület az előző tanév előkészületeként jelentős anyagi ráfordítással felújította az intézmény vizesblokkjának egy jelentős részét, hogy méltó körülményeket biztosítson a nevelőmunkához. A fenntartónak az év során a Parasznyai Önkormányzattal, valamint a fent nevezett önkormányzatokkal jó volt a kapcsolata.Sajnálattal értesültünk a két nevezett helyen megjelent, az információt egy magát megnevezni nem kívánó szülőtől vevő cikkről. Mivel több valótlan állítást tartalmaz, ezért kényszerülünk ugyanezen a helyen kiigazítást kérni.Nem valós az az állítás, mely szerint a jelenlegi igazgatónő „…az iskolalelkészt is elküldte, akit szintén kedveltek a diákok.” Az iskolalelkészt a püspök rendelte ki erre a szolgálatra, és maga kérte az egyházkerület püspökétől ennek a szolgálatnak a lezárását, részben más irányban megnövekedett feladatai (az egyházkerület területén működő, aktív katasztrófavédelmi csoport vezetője), és részben a sajnálatos módon vele kapcsolatban kialakult anyagi természetű negatív híresztelések miatt. Az egyházkerület munkájával elégedett volt, és vele kapcsolatban semmilyen tisztázatlan körülmény nem merült fel.

Az intézmények jelentős részében a következő tanév előkészítése során lehetnek személyi jellegű döntések és változások. A határozott idejű munkaszerződések meghosszabbítása ügyében a református intézményekben teljes jogkörrel az igazgató dönt.

Nem valós az az állítás, mely szerint „…az új igazgató a szülők és a gyerekek által kedvelt pedagógusoknak felmondott….” Az igazgatónő egyetlen határozatlan időtartamú munkaviszonnyal rendelkező pedagógusnak nem szüntette meg a munkaviszonyát.

A fenntartó képviselője, az igazgatóval együtt 2013. július 3-án találkozott azokkal a szülőkkel, akik vélhetően a tantárgyfelosztás megváltozása miatt (a két első osztályból elköltözések miatt a fenntartó csak egy második osztályt engedélyezett indítani a 2013/2014. tanévben) határozott munkaviszonyú pedagógus jogviszonya meghosszabbítását szerették volna kérni. A megbeszélés minden nyitott kérdést érintett, a fenntartó képviselője és igazgató valamennyi kérdésre objektív választ adott. A megbeszélés eredményét a szülők megnyugvással tudomásul vették.

Ezt követően a fenntartó képviselői, az igazgató, Parasznya, Kondó és Sajólászlófalva polgármestere folytatott megbeszélést elsősorban az intézmény és a települések kapcsolatát érintő kérdésekben. A felek egyetértettek abban, hogy a megbeszéléseket rendszeresebbé kell tenni, az iskolának jobban be kell kapcsolódni a települések életébe és közművelődésébe. Ennek érdekében augusztus végéig a Polgármesteri Hivatalok megküldik az iskolának a következő tanév azon települési eseményeit, amelyen a tanulók műsorral fognak szolgálni. A következő tanév előkészítő időszakában pedig ismét szervez a fenntartó és az iskola egy szülői fórumot, amelyen a következő tanév feladatait beszélik meg.

Az igazgatónő az előző tanévet munkatársaival együtt példamutatóan készítette elő. Munkájának a tanév végén a fenntartó által a nevelőtestülettől kért értékelése többnyire elismerő.

Sem az igazgatónő, sem a fenntartó a hivatalos csatornán érkező megkeresésektől eddig sem zárkózott el, és a jövőben sem zárkózik el.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület az intézményes keresztyén nevelést csak a szülők aktív részvételével tartja megvalósíthatónak. Megköszönjük a Pitypalatty-völgyben lakó gyermekek szüleinek a bizalmukat, az együttműködési készségüket, és továbbra is várjuk építő javaslataikat, és kérjük segítségüket gyermekeik eredményes nevelése érdekében.

Ábrám Tibor egyházkerületi főgondnok


Parasznya - Aláírást gyűjtöttek és fórumon egyeztettek a parasznyai szülők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában