Helyi közélet

2013.07.05. 08:57

A jegyző embere nem Veres Pál

Miskolc - Megszülettek a városházi javaslatok az iskolaigazgatói pályázatokról.

Miskolc - Megszülettek a városházi javaslatok az iskolaigazgatói pályázatokról.Nagymáthé Sarolta igazgatói pályázatát támogatja Miskolc jegyzője a Földes Ferenc Gimnázium esetében, adott tájékoztatást az Észak-Magyarországnak Szabó Máté városházi szóvivő. Mint arról korábban írtunk, Miskolcon 10 oktatási intézmény vár igazgatóra. A szakmai pályázatokat több testület és szakmai szervezet is véleményezi. Miskolcon ezt a jogot a közgyűlés júniusi ülésén átruházta Csiszár Miklós jegyzőre, aki „a szakmai életutak, a vezetői tapasztalatok, valamint a megfogalmazott fejlesztési tervek figyelembevételével" hozta meg döntését. A Földes Ferenc Gimnázium esete azért érdekes, mert a mostani már a harmadik igazgatói pályázat, mivel Veres Pál volt igazgatónak a képviselő-testület már kétszer nem adott bizalmat. Veres Pál most is pályázott, az iskola tanárainak 95 százaléka az ő pályázatát támogatta, Nagymáthé Saroltáét mindössze 3,5 százaléka.

Az iskola fenntartója, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azt írta lapunknak: „a Klik tankerületei összesítik a véleményeket, amelyeket továbbítanak a Klik Központ részére. A Klik az összes pályázatot elküldi a vezető személyére tett javaslatával együtt a döntésre jogosult oktatásért felelős miniszternek, aki július 31-éig hozza meg döntését. A pályázati eljárás lezárásáig nem adható ki részletesebb információ az eljárás egyes szakaszairól. A javaslatok nem közérdekű adatok, ezért azokról információt szintén nem adhatunk."

ÉM-HE

Őket javasolja a jegyző

Miskolc jegyzője a következő személyeket javasolja igazgatói poszt betöltésére:

  • Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola: Fejér Zsolt György,
  • Földes Ferenc Gimnázium: Dr. Nagymáthé Sarolta,
  • Herman Ottó Gimnázium: Madarász Péter,
  • Egressy Béni - Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola: Mócz Ferenc,
  • Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény: Klemmné Lőrincz Ildikó,
  • 21. Sz. Általános Iskola: Vucskó Zsuzsanna,
  • Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium: Pósalakyné Miskolczi Csilla,
  • Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény: Görgényi Adrienn,
  • Szabó Lőrinc Általános Iskola: Mikitáné Újjobbágy Erzsébet,
  • Bulgárföldi Általános Iskola: Takácsné Mohr Rita
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában