Helyi közélet

2013.06.27. 20:22

Rendőrsapkák a magasban

Miskolc - Húsz éve működik Miskolcon a „rendőrgyár”, ahol csütörtökön újabb rendőrök végeztek.

Miskolc - Húsz éve működik Miskolcon a „rendőrgyár”, ahol csütörtökön újabb rendőrök végeztek.Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány volt a vendége a Miskolci Rendőr Szakközépiskola kibocsátó ünnepségének csütörtökön.

A tanulmányait 2011-ben megkezdett 502 fiatal – akiket 2074 fős jelentkezői állományból választottak ki – közül 420-an fejezték be az iskolát, és kerülnek szolgálati helyükre. Az utolsó szakmai elágazást tartalmazó modulban szakosodtak az ifjú rendőrjelöltek, ennek megfelelően 302 közrendvédelmi, 42 közlekedési és 76 határrendészeti rendőr került ki most az iskolából. Közülük megyénkben 54-en teljesítenek majd szolgálatot. A most végzett második évfolyam tanulói már a gyakorlatban is megtapasztalhatták, milyen a rendőri munka, hiszen oktatásuk során az elméleti és a gyakorlati képzés aránya 50-50 százalék volt. 2011 decemberében nevezték ki őket az ország 11 főkapitányságára, ahol a próbaidejüket töltötték.

Meglepetés kinevezés

Míg a másodévesek kibocsátó ünnepségüknek örülhettek csütörtökön, addig a tanulmányait tavaly szeptemberben elkezdett 225 kollégájuk próbaidős kinevezésüknek; ennyien tették le rendőri esküjüket a belügyminiszter előtt, így már ők is a tiszthelyettesi állomány soraiba tartoznak.

A próbaidős kinevezés meglepetésként érte az állomány tagjait, akik miniszteri döntés alapján valamennyien a BRFK kötelékébe kerülnek, s így munka közben sajátítják el a rendőr-szakma gyakorlati tudnivalóit.

Pintér Sándor belügyminiszter – aki országos rendőrfőkapitányként húsz éve maga alapította a Miskolci Rendőr Szakközépiskolát, majd később itt jelentette be, hogy a rendőri szakma bekerült az országos képzési jegyzékbe – köszöntő beszédében azt mondta a végzősöknek, hogy eddig a tanáraiknak tartoztak engedelmességgel, ezután a törvényeknek és feletteseiknek kell engedelmeskedniük, és beszélt arról is, hogy a rendőri munka nem csak a most végzettektől, de családtagjaitól is áldozatvállalást követel.

Az ünnepség után Pintér Sándor felavatta a szakközép iskolatörténeti kiállítását.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában