Helyi közélet

2013.06.28. 19:44

A finanszírozó a gyógyítók ünnepén

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Megyei Kórház Semmelweis-napi ünnepségén dr. Sélleiné Márki Mária sikertörténetekről szólt.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A Megyei Kórház Semmelweis-napi ünnepségén dr. Sélleiné Márki Mária sikertörténetekről szólt.Az OEP szeme előtt két szó lebeg: az egészség és a biztonság, emelte ki ünnepi beszédében az OEP főigazgatója az egészségügyben dolgozók ünnepén. Az ünnepségen, akárcsak az azt megelőző sajtótájékoztatón is elmondta: a 2011 óta eltelt időszak legnagyobb sikertörténetének tartja, hogy a vakliciteken keresztül új gyógyszerárképző eljárást vezettek be. Ennek eredményeképp 2012-ben 7 milliárd forintot fizettek ki a betegek a folyamatosan szedett, gyógyszerköteles, támogatott medicinákra, mint az előző évben. Ezzel párhuzamosan az OEP is 28 milliárd forinttal tudta csökkenteni a gyógyszerár-támogatásra fordított kiadásait, ami csaknem megegyezik a mentők éves működési költségével. Beszélt arról is: új gyógyszerek váltak elérhetővé például a Hepatitis C kezelésében, amely által a betegek 80 százalékának teljes gyógyulást biztosít. Azt pedig egyenesen történelminek nevezte, hogy számos nagyértékű, elsősorban onkológiai készítményt költséghatékonyabban tudnak biztosítani, így például a leukémiás kisgyermekek kezelésében alkalmazott gyógyszerek finanszírozása is lehetővé vált. Továbbá bővült a sora néhány népbetegség esetén alkalmazott kezelésnek is. Kiemelte: a szívinfarktus és a stroke esetében eltörölték a finanszírozási korlátot, s hogy mára az ország „lefedett” az olyan intézményekkel, ahol az említett súlyos betegségek esetén az életmentő akut beavatkozások elvégezhetők.

Ehhez kapcsolódva jelentette ki dr. Csiba Gábor főigazgató: korábban sokan úgy tudták, hogy a megyében 2 helyen van stroke-ellátás: Diósgyőrben és náluk. Holott megfelelő ellátást csak ez utóbbi helyen kaphattak. „Aki ez ellen, s a többi ésszerűtlen párhuzamosság ellen tiltakozik, az a betegeknek akar ártani.”

A főigazgató a sajtótájékoztatón és az ünnepségén köszönetét fejezte ki minden gyógyítónak.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában