Helyi közélet

2013.05.21. 17:29

Új iskolaigazgatók a láthatáron

Miskolc - Vajon kik lesznek az új iskolaigazgatók? A pályázatokat már kiírták. Döntés nyárra várható.

Miskolc - Vajon kik lesznek az új iskolaigazgatók? A pályázatokat már kiírták. Döntés nyárra várható.Nem kevesebb, mint 42 közoktatási intézmény élére keres vezetőt megyénkben az iskolák új fenntartója, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), derül ki a központ honlapjáról. Az emberi erőforrások minisztere április végén írta ki az igazgatói posztra a pályázatokat. Vannak olyan intézmények, ahol egy ideje megbízott igazgató irányítja az intézmény életét, de olyanok is, ahol lejárt a vezető megbízása. A jogszabályok szerint a pályázatokat a kiírást követő egy hónapon belül kell benyújtani az illetékes tankerülethez, tehát a napokban lejár a határidő. A szakértői bizottság 2013. július 31-éig bírálja el a beérkező pályázatokat. Az intézményvezetőket a miniszter nevezi ki, megbízatásuk 5 évre szól, tudtuk meg a Klik sajtófőnökétől.

A központ honlapján böngészve kiderült, Miskolcon két gimnázium (Földes Ferenc Gimnázium és Herman Ottó Gimnázium), egy kollégium (Karacs Teréz Leánykollégium), öt általános iskola és az Egressy-Erkel Zeneiskola élére keresnek igazgatót. A vidéki intézmények közül a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium, a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium, három kollégium és 28 általános iskola intézményvezetői posztjára írt ki pályázatot a fenntartó.

A Klik-től kérdeztük azt is, hogy az igazgatók személyére ki tesz javaslatot, amire azt a választ kaptuk, hogy senki, hiszen mindenki maga dönti el, hogy megpályázza-e ezt a posztot. Így aztán egyelőre nem világos, hogy Balog Zoltán szakminiszter miként dönt majd az igazgatók személyéről, hiszen országszerte 520 igazgatói pályázatot írtak ki.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában