Helyi közélet

2013.05.28. 10:37

Megelőzhető az autónk ellopása

A ma forgalomban lévő biztonságtechnikai rendszerek könnyen személyre szabhatóak.

A ma forgalomban lévő biztonságtechnikai rendszerek könnyen személyre szabhatóak.

Debrecen. Az utóbbi időszakban ismét emelkedni kezdett az autólopások száma Magyarországon, a tapasztalatok alapján az eltulajdonított kocsik nagy részét alkatrészként hasznosítják. A tavalyi év során összesen 6920 négykerekű látta kárát a tolvajoknak, pedig a lopások minimális ráfordítással megelőzhetőek lennének a hazánkban is elérhető biztonságtechnikai eszközökkel.

Ismét lejtmenetben

Az elmúlt évek javuló autólopási statisztikái 2012-ben ismét lejtmenetbe fordultak, és a tavalyi év során összesen 6 ezer 920 autót tulajdonítottak el, ami majdnem megegyezik a 2008-ban mért esetek számával. Ez a tendencia nem csak Magyarországon ismert, hanem Nyugat-Európában is rosszak a tapasztalatok, bár minden országban az adott piacra jellemző okok miatt szaporodtak el ismét a lopások.

+A hazai szakértők szerint itthon az alkatrészek feketepiaca számít az ellopott autók célállomásának, tehát ezek a gépkocsik javarészt alkatrészként végzik az esetek nagy számában illegálisan működő javítóműhelyek polcain. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy az utóbbi időben gyarapodott az idősebb autók aránya, és gyakran nem is a fiatal, értékes kocsikat tulajdonítják el, hanem a korosabb, akár 10 évnél idősebb gépjárművek tulajdonosai válnak áldozattá. Ezt a folyamatot valahol a piac hozta létre, hiszen a nehéz gazdasági helyzetben az autótulajdonosok a javítások során a legolcsóbb megoldást keresik, nem törődve a minőséggel vagy az alkatrész eredetével.

A válság hatása

A gazdasági megszorítások a megelőzés területén is érzékelhetőek, ugyanis egyre kevesebb gépjármű tulajdonos gondolja úgy, hogy az autóját érdemes lenne valamilyen biztonságtechnikai eszközzel felszerelni. A magasabb kategóriájú autók esetében a biztosítás feltétele ezeknek az eszközöknek a használata, azonban az olcsóbb gépkocsiknál a tulajdonosra van bízva, hogy áldoz-e autójának a védelmére. „Az autósok nagy része úgy gondolkodik, hogy vele úgysem történhet meg ez a helyzet, éppen ezért nem szívesen költ védelmi eszközökre. Pedig bármikor bekövetkezhet a baj, és akkor már késő cselekedni” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában