Jegyzet: A Tisza parti birodalom

A fontos embereknek a különteremben terítenek, a slepp az üzemi étteremben keres helyet magának. Szántó István jegyzete.A vezérigazgató megközelíthetetlen. Előszobáját, a picike irodában két méter magas, nagy bajuszos személyi titkár védelmezi. Arany Gusztáv, aki szabadidejében művészien festeget, a nagyfőnök szigorú őrangyala. Huszár Andor vezérigazgató, Brezsnyev elvtársra hajazó dús szemöldökével maga a teremtő, a gyárakat alkotó, sosem ereszkedne le a mi szintünkre. Gondoskodó jó ember, neki köszönhetjük a kombinát fénykorát. Nyughatatlan, nagyratörő álmodozó. Még csak alapozzák a műanyaggyártó sort, de ő már az olefingyárat tervezgeti. Hófehér Mercédeszével Leninváros és a minisztérium között ingázik. Sofőrje mondogatja, van, amikor szórakozottságában a főnöke is rákérdez, most megyünk, vagy már jövünk. Nyéknél bekapcsolják a fémes hangon csengő, recsegő URH telefont – a vezérigazgató jelentést kér a diszpécsertől a termelési helyzetről. A titkárságot is kikérdezi, keresték e Kallusból vagy bárhonnan. Majd Kálmán Györgyöt az automatizálási főosztály vezetőjét vonja kérdőre – mikor lesz már olyan telefonja, amin az egész utat átbeszélheti. Mi sem természetesebb számára – hogy a kurblis vidéki telefonok korában neki közvetlen előhívó nélküli fővárosi vonala van. Sőt, ha nagyon siet, a kék villogót is felkapcsolják. Egyetlen álma – a céges repülő vagy helikopter – sose teljesül. Jó harminc évvel előzi a saját korát.

A hetvenes éveket tapossuk. Hisszük, hogy ennél jobb dolgunk már sose lesz. A valamikori Tiszai Vegyi Kombinát, a szocialista Magyarország vegyipari óriása mintakomplexum. Állam az államban. Ide járnak gyönyörködni és büszkélkedni az állami és pártvezetők. Ide hozzák a külföldi magas rangú vendégeket, dicsekedni. Az egyik kiemelt célpont a festékgyár, ahol Doktor Károly és Mihalkó Zoltán igazgatók kísérgetik a látogatókat. Jó hely, ahol minden mindenkor frissen mázolva. Félóra kell, hogy megszokjuk az itteni mindent átható migrént okozó szúrós festékszagot.

Az egymást követő ünnepségek a városi művházban folytatódnak. Szeretettel köszöntjük vendégünket – harsogja a szónok, s nagyot bakizik – Nehéz Gyula, szekéripari minisztert! Nevetnénk, ha mernénk, csak egy jóleső mosolyt engedünk el. Szekér miniszter elvtárs hezitál, maga se tudja, mit tegyen ilyen helyzetben. Lassan oldódik a feszültség. Magamban már tudom, a szekéripar örökre a nevén marad. Acél György a rendszer örökös kulturpápája se idegen a városban. A megyei első titkár is sűrűn lebzsel arrafelé. A nagy fekete luxus FIAT-ja a fotólabor elé parkol, ott találhatók a legcsinosabb fényképészlányok. A gyárlátogatás pontos forgatókönyv alapján zajlik. Az a nyilvános, amikor a kedves vendég vagy vendégek üzemről üzemre vonulnak. Fejükön a zsír új védősisakkal, fontossági sorrendben haladnak. A vezérigazgató tolmáccsal vagy a nélkül beszél, mutogat és magyaráz. A vendégek lekezelnek a munkásokkal, akik aznapra új kezeslábast vételezhetnek. Amúgy messziről lerí mindenkiről az erőltetett kíváncsiság. Miből lesz a granulátum, hogyan szabják a műanyagszatyrokat, miért csak fehér-fekete fóliát nyomnak? Záporoznak az okos kérdések és a még okosabb válaszok. Az újságíró meg figyelmesen jegyzetel, mert ez a dolga. Közben mérlegelem, mi a fontos és a még fontosabb. Mert a pártirodán Csősz titkár elvtárs betűnként számolgatja a cikkeket.

A fontos embereknek a különteremben terítenek, a slepp az üzemi étteremben keres helyet magának. A vezetés becsületére mondom, a választék itt is a legelegánsabb négy csillagos szállodákkal vetekszik. Még nem találták ki a családbarát, komfortos munkahelyet, itt viszont már régen ez a módi. A vezér az ebédet félbehagyva kilép, és vendégeit váratlanul elkalauzolja az új művirág üzembe. Látszik, hogy ez a részleg a szíve csücske. Huszár Andor, mint egy virágkötő rakosgatja, rendezgeti a színekben pompázó szálakat. Nyugat-Németországban fedezte fel ezt a gyártósort, de helyben tervezték a választékot. A szorgos lányok besegítenek, ám a főnök maga kedveskedik, osztja ki a csokrokat. Még nekem is jut belőle.

Lelkes vagyok, kifelé menet elkérem Acél György sisakját, szó nélkül megérti a tisztes szándékot, dedikálja a kalpagját. Jómagam a lapban lelkendezem. Írom, nem kis túlzással, olyan tökéletes mű csokrok készülnek Leninvárosban, amely még a méheket is megtévesztik. A szerencsétlenek rászállnak, poroznák, de hoppon maradnak. Megmosolyognak vagy kinevetnek. Még a tudományos akadémia illetékesei is tiltakoznak a hülyeségem miatt. A becsületes magyar méhek nevében. A vezérigazgató se áll ki mellettem. Hiába tévedtem, megtévedtem. Ráadásul az a dedikált védősisak se ér már annyit, mint amennyire akkor számítottam.

A fiatalabbak kedvéért Leninvárosból lett Tiszaújváros.

- Szántó István -