Helyi közélet

2013.05.29. 11:30

Hozzáépül a reumaszárny a kórházhoz

Ózd - Több éves előkészítő munka után, most már a kivitelezés következik az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban.

Ózd - Több éves előkészítő munka után, most már a kivitelezés következik az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban.A napokban megkezdődött Ózdon az új reumakórház építése. Most még csak bontják a munkaterületen található, használaton kívüli épületeket, de rövidesen az építkezés is elindul. A beruházás összköltsége meghaladja az 1.6 milliárd forintot, amelynek kilencven százalékát Európai Uniós forrásból fedezi az intézmény. Jövő nyártól megszüntethetik a két telephelyes ellátást, aminek a szakemberek szerint számos előnye lesz. A hazai egészségügyben több nagy projekt is fut ezekben a hónapokban, de az ózdi is a jelentős fejlesztések közé tartozik.

- Ez az építkezés szervesen illeszkedik a Semmelweis-tervbe, hiszen a kor követelményeinek abból a szempontból is megfelel, hogy csökkenti a telephelyek számát az országban -  fogalmazott az ünnepélyes projektnyitón dr. Horváth Zsolt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. - Egy külső, ma még működő reumakórház fog az intézménybe integrálódni. Ez jó a betegnek és a gazdaságossági szempontok miatt jó a működtetőnek is. Egy olyan nagyságú, olyan felszereltségű reumatológiai és mozgásszervi kórház alakul ki Ózdon, amely a méreténél fogva regionális szinten mindenképpen meghatározó szerepet tölt majd be.

Az alapkőletétel alkalmával Fürjes Pál a kórház folyamatos fejlesztéseit emelte ki. Az ózdi polgármester szerint a most induló beruházás nem csak az intézménynek, hanem a városnak is rendkívül fontos.  Külön kiemelte: a reuma áttelepítésével, egy új épületben fogadhatják majd a betegeket, akik a korábban megszokott színvonalon, de kulturáltabb körülmények között vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A Gyújtón található ház hasznosításáról egyelőre nincs végleges döntés, de több terv is felmerült a frekventált helyen található épülettel kapcsolatban.

Szakmai és szívügy

dr. Eszenyi Géza számára a szakmai érdekek mellett szívügy is a reumakórház, hiszen hosszú éveken keresztül irányította az intézményt. Most kórházigazgatóként is számos érvet fel tud sorakoztatni amellett, hogy miért lesz jobb az ellátási területhez tartozó 200 ezer embernek az új reumaszárnyban történő kezelés.

- Az ózdiak és a környéken élők új helyen, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő házban gyógyulhatnak majd jövő nyártól - árulta el dr. Eszenyi Géza, az Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató, főorvosa. - A mostani épületünk több mint negyed százada látja el a funkcióját, elkopott, felújításra szorulna, nagyon sok pénzt igényelne. Mindenképpen időszerű volt, hogy lépjünk, a tömbösítés pedig minden szempontból kézenfekvő volt. Szerencsére az elmúlt időszakban rendkívül sikeresen pályáztunk, hiszen az intézményben 12 Európai Uniós projekt fut, vagy zárult le. A kollégákkal együtt nagyon sokat dolgozunk a fejlesztéseken, hiszen ezeket a forrásokat felhasználva tudunk lépésről-lépésre előre haladni.

Bő egy esztendő

A kivitelező már megkezdte a munkaterületen meglévő, használaton kívüli ingatlanok bontását. Ezután a földmunka, majd az építkezés következik. Az ütemezés szerint az ózdi reumakórházat 2014. június 30-ig adják majd át. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

-ME-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában