"Színházat csak égő hajjal lehet csinálni!"

Miskolc - Kokics Péter nyolc évig volt szabadúszó, azonban tavaly óta ismét kőszínházban bizonyíthat.

„Nagyon jó a társaság, nagyon szeretem ezt a fiatalos közeget!” - jelenti ki a színház előtti téren a lépcsőn ücsörögve. Sok minden történik velük a színházon kívül is, de ez szerinte jó, mert ki kell nyitni a színházat. A független létből ugyanis megtanulta, hogy a színház nem zárhatja be magát egy épületbe, mert akkor elbukik.

Megkérdezem: azt kapta, amire számított? „Is-is! - vágja rá. Volt amit várt és megkapott. Volt, amit várt és nem kapott meg és egy kicsit csalódott lett. De volt amit nem várt, és megkapott és jól esett neki.

Az ennek kapcsán felmerülő esetleges hiányérzetről azt meséli, hogy a hiányérzet nála mindig az emberi oldal, mert független társulati tagként anno úgy élték túl a mindennapokat, hogy fogták egymás kezét és szorították. Ám Miskolc egy intézmény, itt nem lehet ugyanazt várni. Azt, hogy mindig simogassák a lelkét. Ezt magának kell megoldania akár egy éjszakai beszélgetéssel, vagy egy több órás bringázással.

Nem lóg ki közülük

Várja tehát a visszajelzéseket. A közegben, amelyben dolgozik mindenképpen. „Jó tudni, hogy ki mit gondol rólam, mennyire vannak megelégedve velem. Mennyire szeretik a hozzáállásomat.” Szükség van szerinte a visszajelzésekre annak kapcsán is, hogy jó úton jár-e a színész(ember)?

Sok a fiatal, pályakezdő kollégája Miskolcon, viszont nem érzi magát tíz évvel idősebbnek a többieknél. Ez a korkülönbség némileg akkor tudatosult benne, amikor elindultak tavaly gyalog Pestről Miskolcra. A csapatból senkit sem ismert, kivéve talán Szőcs Arturt, és Molnár Gusztávot, akivel Az én és a kisöcsémben már próbáltak előtte. Majd furcsa volt az első napon köztük rájönnie, hogy ő a korelnök, a legidősebb. „És furcsa volt néhány nap múlva rádöbbenni arra, hogy egyáltalán nem lógok ki közülük.” Picit persze másként látja a kora miatt a színházat, ám emberileg örültebbnek tartja magát némelyiküknél.

Ha már „a Kisöcsém”! Jól érezte magát benne? Nagy félelemmel állt hozzá, mert nem tartja magát énekes, táncos alkatnak. Megbirkózott vele, és közben megszerette. Elmereng: lehet, hogy azért, mert hülyét játszani jó. Sőt, mindig jó, és a közönség is hálás. „Nem táncolok olyan ügyesen, nem éneklek tisztán, de hát elnézi a közönség, mert jó értelemben véve szerethető hülye vagy a színpadon.”

Nem adja el magát

Szerencsésnek tartja magát, hiszen augusztus 13-án kezdett a Mi és Miskolccal, és azóta talán két olyan hete volt, amikor nem próbált. Egy picit talán elfáradt fejben, és lelkiekben, ám el is hessegeti ezt a gondolatot azzal, hogy néhány napja vasárnap bemutatója volt, hétfőn semmi dolga, de estére annyira benne volt a tudat, hogy valamit csinálni kellene, mert megbolondul.

Talán furcsa, azonban egyik idei szerepét sem tudná kiemelni, mert mindegyikben tanult valamit. Azt mondja, hogy amikor a független szcénában dolgozott megfogadta, hogy nem adja el magát. Így aztán volt biciklis futár, táboroztatott gyerekeket, és volt falu bolondja is. „De a saját szakmámban nem adom el magam!” Otthon ugyanakkor bezárta magát, ezért nagyon félt attól, hogy ha bekerül egy olyan közegbe, ahol senkit nem ismer, miként is tud visszatérni ahhoz a fiatal valakihez, aki azt vallotta, hogy ide nekem az oroszlánt is. A Mi és Miskolcos túra nagyon sokat segített, hiszen ismét kiderült, hogy minden fejben dől el. „Akartam nyitni!”

Péter nem készült tudatosan színésznek. Általános iskola 8. osztályában egy tanárnő szólt neki, hogy „Péter! A debreceni Csokonai színházba a Légy jó mindhaláligba gyerek szereplőket keresnek!” Máig nem tudja, hogy miért lett megszólítva. „Kipróbáltam, beleszagoltam a színházba és azt mondtam: ez kell nekem!”

Miskolcon át kellett magát programoznia, kompromisszumokat kellett kötnie. „Világéletemben egy kötekedő ember voltam, munkában nem ismerek bocsánatot!” Próba közben nem hisz pozíciókban, nincs bocsánat. A végeredmény számít szerinte, ami egy közös munka. Bevallja, balhés volt, és hagyott ott produkciókat, ám öregebb lett 10 évvel, és most már sokszor meggondolja, hogy kimondjon-e valamit. Pedig úgy érzi néha kellenek a konfliktusok, mert az építő is lehet.

„Színházat csak égő hajjal lehet csinálni!” - utal végül egy barátja mondására, amelyet teljesen magáénak érez. Amikor zsibbad az agy, amikor tele van az ember mondanaivalóval a világnak. Hiszi, hogy végletek vannak, mert a lassú víz, a középszerűség senkit sem érdekel.

- Juhász-Léhi István -

Színészek, kilátással

A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a Kilátó-díjat. Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat nem csak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is. Ebben igyekszünk némi segítséget nyújtani azzal, hogy március 29-től egészen május végéig bemutatjuk az ifjú színészeket. Kokics Péter többek között az Én és a kisöcsémben Doktor Vast, a Chicagoban Konferansziét, a Kurázsi mama és gyermekiben a Katonát, míg a Hamletben Guildernsternt játszotta az idei évadban.