Helyi közélet

2013.04.15. 10:07

Ki mellett áll a törvény?

Borsod-Abaúj-Zemplén - A szakembert azt mondta lapunknak, a kormány terve nem jelent igazi megoldást a lánctartozásokra.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A szakembert azt mondta lapunknak, a kormány terve nem jelent igazi megoldást a lánctartozásokra.Új fegyvert vet be a kormány a lánctartozások felszámolásáért: egy közelmúltban elfogadott jogszabályváltozás nyomán létrejön és július 1-jével munkához lát a Teljesítést Igazoló Szakértői Szervezet. Ez a szervezet abban segítene az alvállalkozóknak, hogy a teljesítési igazolásokhoz könnyebben hozzájussanak. A bíróság ugyanakkor az igazolás birtokában köteles ideiglenes intézkedést hozni.

Földönfutóvá lett

Meghozza-e a várva várt eredményt az intézkedés, azaz hogy az alvállalkozók ne mehessenek tönkre a megbízó nem fizetése, majd felszámolás miatt? – kérdeztük Szőke Zoltántól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Építési és Szakipari Osztály elnökétől. Az elnök a téma hallatán keserűen mesélte el saját történetét, melynek végén majdnem hogy földönfutóvá lett.

Félmilliárdos építőipari cége volt, 86 embert foglalkoztatott, de az egyik alkalommal egy úgynevezett aktatáskacég megvezette. Nem fizette ki az elvégzett munkáért járó 80 millió forintot. Ennek következménye az lett, hogy Szőke Zoltánnak mindenét elárverezték, a lakása is csak úgy maradt meg, hogy annak fele a felesége nevén volt, és azt az árverezés alkalmával visszavásárolta. Szőke Zoltán nem érti, hogy a törvények miért azok mellett állnak, akik tisztességtelenül viselkednek a piacon, és nem azok mellett, akik becsülettel elvégzik a munkát. Véleménye szerint nem a szakértői szervezet létrehozása a megoldás, hiszen az alatt a 30 nap alatt, amíg meghozza a véleményt az elvégzett munkáról, a fizetni nem akaró megbízó ugyanúgy bedöntheti a cégét, mint eddig, az alvállalkozó pedig futhat a pénze után.

Az elnök szerint arra lenne szükség, hogy visszaállítsák a fizetési kötelezettség törvényét. A jogszabályoknak azt kellene büntetniük, aki a megrendelt munka ellenértékét nem fizette ki. Vissza kellene hozni a 8-10 napos fizetési határidőt.

Már rég késő

Ma 30, 60 vagy 90 napos határidőket is lehet szabni, de ennek megint csak az a veszélye, hogy a tisztességtelen vállalkozást bedönti a tulajdonosa. Szőke Zoltán jelezte: ma már rég késő. A kormánynak akkor kellett volna a sarkára állnia, amikor megjelentek az első nem fizetők, és megjelentek az első áfa-csalók. Ha ők komoly büntetésre számíthattak volna, akkor nem jelentek volna meg ezrével a gazdaságban az ügyeskedők.

Hangsúlyozta: nem szabadna megvárni, hogy a bíróságig eljussanak ezek az ügyek. A lánctartozásoknak elejét lehetne venni, ha a törvény a tisztességes emberek mellett állna, és szigorúan büntetné a becsteleneket.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában