Helyi közélet

2013.03.26. 15:43

Tudósnap az Avasiban

Miskolc - A víz világnapja alkalmából természettudományos tudósnapot tartottak hétfőn az Avasi Gimnáziumban.

Miskolc - A víz világnapja alkalmából természettudományos tudósnapot tartottak hétfőn az Avasi Gimnáziumban. A rendezvény célja az volt, hogy kilépve a szokásos iskolai keretek közül élményszerűvé tegyék a természet törvényeinek felfedezését, valamint kutatási és megnyilvánulási lehetőséget biztosítsanak tehetséges diákjaik számára.

Erre a napra az iskola aulája átalakult a „Csodák aulájává”, ahol az alsóbb évesek kísérleteztek tehetséges felsőbb éves diákok segítségével. Mintegy 25 fizikai, kémiai, biológiai kísérlet várta a gyerekeket, melyek többségében a víz játszotta a főszerepet. A vizes kísérletek mellett „A víz szépségei” címmel vízfestmények is helyet kaptak, melyeket a gimnázium rajztagozatos tanulói készítettek. Az előadókban pedig az előzetesen meghirdetett „vizes” pályázatra beérkezett legjobb dolgozatok tehetséges készítői adták elő munkáikat. A színházteremben Zsíros László Róbert, az”új Öveges”, aki napjaink legnépszerűbb demonstrátora, az iskola volt diákja tartott kísérleti bemutatót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában