Helyi közélet

2013.02.18. 12:39

Összességében több az örökbe adható gyermek...

Borsod-Abaúj-Zemplén - Január elsejétől megyénként minden örökbefogadásról egyedül a megyeközpont járási hivatala dönthet.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Január elsejétől megyénként minden örökbefogadásról egyedül a megyeközpont járási hivatala dönthet.Havonta 20-30 határozatot is kell hoznunk, de emiatt nem hosszabbodott az örökbefogadás – mondta dr. Sáfrányné dr. Vörösváry Ildikó, a Miskolci Járási Hivatal Járási Gyámhivatalának vezetője. – Mint eddig, most is a 30 napos általános ügyintézési határidő áll a rendelkezésünkre, ennek ellenére amint az örökbefogadó szülők lakhelye szerint illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálat pozitív véleménye megérkezik, még aznap meghozzuk a határozatot. Nem rajtunk múlik. Az örökbefogadási eljárásban az a hosszú, hogy az örökbefogadási alkalmassági határozattal rendelkező örökbefogadó szülők várakoznak, hogy az elvárásoknak megfelelő, örökbe adható gyermekhez jussanak. Az utóbbiakból ugyanis kevesebb van, mint az igénylő. A 4-5-6 éveseknek még van esélyük, hogy örökbe fogadják őket, de ettől kezdődően az évek múlásával egyre kevesebb rá a remény. Alapelv, hogy testvéreket nem választunk el egymástól, s minthogy többes örökbefogadásra kevesen vállalkoznak, a nagyobb testvéreknek is kevesebb az esélyük, hogy örökbe fogadják őket.

Inkább csak a kicsik

A gyámhivatal-vezető elmondta: többnyire 2 év alatti, azon belül is lehetőleg újszülöttre vágynak a leendő szülők. Többen kikötik: csak lányt vagy csak fiút szeretnének, s csak egészségeset, esetleg kisebb egészségügyi problémában szenvedő gyermeket... Sokan hezitálnak amiatt: a nyílt vagy a titkos örökbefogadást vállalják-e fel, mindkettőnek megvan szerintük az előnye és a hátránya. Az előbbinél esetleg később a szülő mégis követeléssel lép fel, viszont mégis csak tudják, milyen családból is jött a gyermek, akit örökbe fogadtak. Az utóbbinál nem tudni, honnan származik a gyermek, milyen genetikai örökséggel kell számolniuk, mire kell különösen figyelni a nevelése során. Megyénkben jelenleg tudomásom szerint mintegy 60 örökbefogadásra váró család van a nyilvántartásban, akik a nagyobb esély érdekében mindannyian kérték, hogy felkerüljenek az országos nyilvántartásba is. Ha egy gyermek örökbe adható, akkor a listán legrégebb óta fent lévő szülőpárt értesítik először.

A korábbi években Miskolcon 17-20 örökbe adás történt, a megyében 50 körüli. Külföldre csak olyan gyermekeket adnak örökbe, akiknek örökbefogadását országon belül többször megkísérelték, eredmény nélkül, így itthon aligha van esélyük arra, hogy örökbe fogadják őket. Tíz év fölöttiek, testvérek, valamilyen alapbetegséggel, fogyatékkal együtt élők esetében a külföldi szülők nem zárkóznak el az örökbe fogadástól. Külföldön sok helyen jól működő adoptációs centrumok vannak, amelyek megkönnyítik a szülők kiválasztását.

A külföldi sztárok példái sokat segítenek abban, hogy egyre kevésbé akarják eltitkolni az örökbefogadást a környezet és a gyermek elől.

Kedves történetek

– Volt olyan kisfiú, aki semmiképp sem akart a külföldi szülőkkel menni. Megbeszéltük: ő dönt, elvégre már 10 éves nagyfiú. Arra kértem: egy hónap „próbaidőre” azért adjon esélyt saját magának. Mikor visszajött, kikérte magának: ő nem Józsika, hanem Beppinó, s alig várta, hogy „hazamehessen” - idéz fel egy kedves esetet dr. Sáfrányné dr. Vörösváry Ildikó. S egy másikat is elmesél:

– Egyetlen hónap is hatalmas változást tud eredményezni, ha egy gyermek megtapasztalja, milyen is az, amikor valahol valakik számára ő az egyetlen. És fordítva is igaz: láttam már igazi macsó férfit, aki a felesége kedvéért „belement”, hogy örökbe fogadjanak egy gyereket. S mikor visszajöttek a végleges határozat reményében, már gügyögve, hétrét görnyedve vezette kézen fogva a tipegő gyermeket, s nyoma sem volt már a macsóságának.

ÉM-SzK


A hírességek is...

Angelina Jolie és gyermekei

Angelina 2002-ben fogadta örökbe Maddoxot egy kambodzsai árvaházból (még Billy Bob Thornton feleségeként). 2005-ben Zaharával bővült a Jolie–Pitt család. Rá egy évre megszületett Angie és Brad első közös gyermeke, Shiloh Nouvel. A következő tavasszal adoptáltak egy négyéves vietnami kisfiút, a Pax nevet adták neki. 2008-ban Angie életet adott az ikreknek, Vivienne-nek és Knoxnak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában