Helyi közélet

2013.02.13. 20:51

Jelentkezés a változások jegyében

Miskolc, Edelény - Február a felsőoktatási jelentkezés hónapja. Nincsenek könnyű helyzetben a diákok.

Miskolc, Edelény - Február a felsőoktatási jelentkezés hónapja. Nincsenek könnyű helyzetben a diákok.Február elején megjelent a felsőfokú felvételi tájékoztató kiegészítése, ezzel elindult a felvételi eljárás. A továbbtanulást fontolgatók március 1-jéig adhatják be jelentkezésüket a szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőfokú szakképzésekre. A felsőoktatást azonban jelenleg nem lehet álló víznek nevezni, diáktüntetések, folyamatos tárgyalások és állandó változások jellemzik. A keretszámok eltörlése után kapacitásszámokat adtak meg az egyetemek. Elég-e ennyi adat a jó döntéshez? Több iskolában is érdeklődtünk.

Folytonos változásban

Az Avasi Gimnázium igazgatóhelyettese, Csabalik Zsuzsanna azt mondta portálunknak, nincsenek könnyű helyzetben a végzős diákok, mert még a napokban is változások történnek a felsőoktatásban. Erre egyik példa, hogy bár a felvételi eljárás február 1-jén elkezdődött, de a szakminisztérium azt tanácsolta a diákoknak, hogy csak február 18-a után kezdjék el kitölteni jelentkezési lapjukat, mert addig az egyetemek módosíthatják minimális és maximális kapacitásszámukat. Figyelni kell a jelentkezőknek arra is, hogy melyik szakra melyik tantárgyból kell emelt szinten érettségizni, és ennek megfelelően készülni az év végi vizsgákra. Ezentúl egyetemek és egyetemek között is különbségek vannak: más és más a költségtérítés összege, de a pontszámításban is adódhatnak különbségek. Az igazgatóhelyettes azt tanácsolta a diákoknak, hogy ha valamit nem értenek egészen, akkor az adott intézmény tanulmányi osztályát hívják fel.

Műszaki irányba

A miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában Kovács János igazgatótól megtudtuk, az iskola szakképzésének megfelelően a végzős diákok nagy része műszaki irányban tanul tovább. Támpontot számukra a tavalyi pontszámok adnak. A kapacitásszám nem nagy segítség, de az előző évek keretszámai sem jelentettek sokat, hiszen a diákok nem tudhatták, hogy egy-egy képzésre hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek. Segítség volt azonban, hogy a Miskolci Egyetem oktatói részletesen tájékoztatták a végzősöket, jelezte az igazgató.

Az edelényi Szent János Görög Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója, Flaskó Attiláné szintén arról számolt be, hogy a jelenlegi helyzetben sokat segítettek a diákoknak a különböző egyetemek szakemberei. Tájékoztatót tartottak az iskolában a Miskolci és a Debreceni Egyetem oktatói, akik minden aktuális problémát tisztáztak. A diákokat a választásban egyébként nem befolyásolták a változások, tudtuk meg. Mindenki arra a szakra jelentkezik, amit már évek óta kinézett magának, tehát az érdeklődés és a tanulmányi eredmény a legfőbb szempont.

Nem marad itthon

Kíváncsiak voltunk egy végzős diák véleményére is. Keczer Zsuzsa, az Avasi Gimnázium tanulója nemrég döntött úgy, hogy turizmus-vendéglátást fog tanulni. Mint mondta, a legfrissebb információkat megtalálja a felvi.hu oldalon, és igazából nem befolyásolják döntésében a felsőoktatást érintő változások. Abban biztos, hogy az önköltséges képzést választja majd, mert diplomaszerzés után szeretne külföldön dolgozni. Elmesélte: társainak inkább az okoz gondot, hogy a Miskolci Egyetemen találjanak megfelelő képzést, mert családjuk nem tudja finanszírozni a más városban való tanulást.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában