Helyi közélet

2013.02.13. 18:07

A frakcióvezetők mondták

Miskolc - A miskolci testület csütörtökön tartja februári ülését. A képviselők közel 25 napirendet tárgyal majd, köztük a működési szabályzat módosítását, az építési szabályzat módosítását. Többek között ezekről kérdeztük a frakcióvezetőket.

Miskolc - A miskolci testület csütörtökön tartja februári ülését. A képviselők közel 25 napirendet tárgyal majd, köztük a működési szabályzat módosítását, az építési szabályzat módosítását. Többek között ezekről kérdeztük a frakcióvezetőket.Dr. Kiss János (Fidesz) frakcióvezető

  • MÉSZ módosítása (1-es napirend)

  • Miskolc Építési Szabályzatának módosítása négy városrészen is szükségessé vált, ezek a Szentgyörgy út, a Patak utca, a Kandó Kálmán tér és a Szentpéteri kapu környéke. A Szentgyörgy út térségében jelentős sportcélú területfejlesztések lesznek, a Patak utcán az épülő mélygarázzsal függ össze a változtatás, a Kandó tér a tervezett Y-híd és a 3-as főút elkerülő szakaszának a megvalósítása miatt érintett, a Szentpéteri kapu környékére pedig magasabb zöldfelületi előírások lesznek.

  • SZMSZ módosítása (3-as napirend)

  • A Közgyűlés Szervezeti és Működése Szabályzatának módosítását alapvetően az új önkormányzati törvény teszi szükségessé. Az új önkormányzati törvény számos olyan tárgykörben ír elő kötelező szabályozást, amelyek vonatkozásában a hatályos SZMSZ korábban nem tartalmazott előírásokat, ily módon ezekben a tárgykörökben az SZMSZ-t ki kell egészíteni. Ilyen fontos változás például, hogy az SZMSZ-ben kell rögzíteni azoknak a fórumoknak a rendjét, amelyek a lakosság közvetlen tájékoztatását szolgálják.

  • Önkormányzati rendészeti szerv (6-os napirend)

  • Szintén az új önkormányzati törvény teremti meg annak a lehetőségét, hogy egy önkormányzat úgynevezett önkormányzati rendészeti szervet hozzon létre. A Fidesz-KDNP frakció mindig is közbiztonság fokozásának pártján állt, és örömmel jelenthetjük be, hogy a jelentős magyarországi városok között Miskolc lesz az első, amely az Önkormányzati Rendészetet létrehozza. A Rendészet dolgozói számára az új rendészeti törvény már bilincs, rendőrbot, vegyi eszközök, esetenként sörétes lőfegyver használatát is lehetővé teszi.

  • Szociális városrehabilitáció (9-es napirend)

  • Az Avasi-lakótelep a szocialista városvezetés időszakának legnagyobb vesztese volt. A szocialisták nem védték meg a fészekrakóktól az Avast, a közbiztonság leromlott, az ingatlanok elértéktelenedtek. A Szilvás utca környékére tervezett nagyszabású felújítási program annak a folyamatnak az egyik lépése, ami visszavezeti az Avast az elismert lakótelepek közé, ennek érdekében 400 millió forintot kívánunk az életkörülmények javítására fordítani.

    Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető

  • MÉSZ módosítása (1-es napirend)

  • Négy helyen vált szükségessé a módosítás. Főépítész Úr szakmai előterjesztését a KDNP frakció támogatja. Örömteli a Jezsuita Rend azon fejlesztési terve az Avason, hogy sportcsarnokot és sportpályát létesítenének. A Szentgyörgy – Csermőke út közötti összekötés indokolt. A Patak utcai fejlesztés eredményeképpen a belvárosban a szükséges mélygarázs mellett egy szép tér is kialakulhat. A Kandó tér környezetének több milliárdos fejlesztése kormányzati döntés és támogatás eredményeképpen valósulhat meg.

  • SZMSZ módosítása (3-as napirend)

  • 2013. január 1. napjától hatályos az új önkormányzati törvény. Az új szabályozás miatt a jogharmonizáció szükséges. A törvényi változások miatt kell az SZMSZ-ünk vonatkozásában is megteremteni az összhangot. A Jegyzői Kabinet átfogó felülvizsgálata lehetőséget biztosított logikus módosításokra. Támogatjuk ezeket a logikus lépéseket. Fontosnak, hogy a Közgyűlés normálisan tudjon dolgozni, érdemi munkát végezhessen a város érdekében. Reméljük, az ellenzék a jövőben nem próbálja meg színháznak tekinteni a testületi munkát.

  • Önkormányzati rendészeti szerv (6-os napirend)

  • Nagyon fontos napirendnek gondolja a KDNP frakció az önkormányzati rendészeti szerv alapításáról szóló előterjesztést. Mi kereszténydemokraták támogatni fogjuk a határozati javaslatot. Örülünk annak, hogy a törvény lehetőséget ad ennek a szervezetnek a létrehozására. A városvezetés számára a közrend, a közbiztonság nagyon fontos. Kriza Ákos Polgármester Úr 2010 óta dolgozik a szocialisták által okozott kaotikus állapotok felszámolásán. Ebben ez az egységes, a jelenlegi közterület-felügyeletet is magába foglaló szerv fontos lesz. Abszolút a miskolciak érdekét szolgálja az önkormányzati rendészeti szerv létrehozása.

  • Szociális városrehabilitáció (9-es napirend)

  • A kereszténydemokrata frakció támogatni fogja a „Szociális célú városrehabilitáció” című projekt pályázatának a benyújtását. Az előterjesztés szerint az Avas ún. II. üzemében valósulhatna meg a fejlesztés. A közösségi tér kialakításának terve örömteli és támogatandó a volt orvosi rendelő helyiségeiben. De a Green City alapelvekkel összhangban lévő fejlesztések mind-mind nagyon helyesek. Fontos, hogy az Önkormányzat részéről önerő nem szükséges, így terhet nem vállalunk magunkra, viszont a pályázat nagyon jó lehetőségeket rejt magában.

    Földesi Norbert (MSZP) frakcióvezető

  • MÉSZ módosítása (1-es napirend)

  • Ismét az ad – hoc jellegű munka ékes bizonyítékával találkozunk. Számtalanszor felhívtuk a figyelmet a városvezetés koncepciótlan működésére. Látható, hogy fogalmuk sincs, hogy „mi történik holnap”, vagyis valaki kitalál egy fejlesztést - amiről az ellenzéket nem tájékoztatják – és a fideszes többség szépen meg is szavazza. A fejlesztéseket természetesen támogatjuk, azonban ezt a fejetlen tervezést nem. Már csak azért sem, mert a kiküldött anyag szerint még még mindig téma a patak utcai gödör...

  • SZMSZ módosítása (3-as napirend)

  • Bő egy évvel a választások előtt a Fidesz megoldást talált arra, hogy hogyan lehet minden szinten elhallgattatni az ellenzéket, és hogyan lehet a demokráciának teljesen ellentmondó eszközökkel a hatalmukat védeni. Az önkormányzati törvény módosításának köszönhetően teljesen megsemmisítenek mindent, és mindenkit, aki nem a kormánypártban tevékenykedik. A polgármester jogkörei élet-halál urává teszik őt. Eddig is azt hitték városunk vezetői, hogy mindent megtehetnek, ezentúl a törvény is lehetőséget ad majd erre.

  • Önkormányzati rendészeti szerv (6-os napirend)

  • Kriza Ákos kétéves sikertelen közbiztonsági programját megkoronázandó létrehozza az önkormányzat magánhadseregét. A szakmailag védhetetlen anyag hemzseg az ellentmondásoktól, a jövőbeni szervezeti felépítés káoszt teremt a közterület-felügyelet működésében. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy arról a biztonsági cégről, amelyet az önkormányzat létre akar hozni, egyeztetett-e a hasonló profilú miskolci cégekkel. Hisz fennáll a veszélye annak, hogy ezeket kiszorítja a piacról.

  • Szociális városrehabilitáció (9-es napirend)

  • Örülünk, hogy városunk vezetése végre feltalálta a spanyol viaszt, leporolta az előző városvezetés által elnyert, de a mostani kormányunk által leállított Integrált Városfejlesztési Stratégia második ütemének anyagát. Azonban a mostani fejlesztés kisebb területre koncentrál, és ráadásul kevesebb pénzt is kap rá Miskolc. Nem beszélve arról, hogy Miskolc megint az utolsó pillanatban lép, hiszen a testületi ülés másnapján kell beadni a pályázatot, melyről most sem egyeztettek a terület szocialista képviselőivel. Reméljük, most jobban tudja a város, mire is pályázik, nem úgy, mint a Világsátor esetén.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában