Helyi közélet

2013.01.17. 15:33

„A miskolciak érdekét nézték”

Miskolc - A fogorvosi ügyeletre miért vonatkozik más feltétel, mint a másik kettőre?

Miskolc - A fogorvosi ügyeletre miért vonatkozik más feltétel, mint a másik kettőre?A város ügyeleti ellátására vonatkozóan pályázatot írt ki a miskolci önkormányzat. Az eredmény január végére várható, de az már a kiírásban is feltűnő volt, amit később a Magyar Orvosi Kamara helyi fogorvosi tagozata is kifogásolt: a nyertes pályázó vállalkozónak más előírásokat kell teljesítenie a gyermek és felnőtt háziorvosi, mint a fogorvosi ügyelet terén. Míg az előbbiekben a humánerőforrást is neki kell biztosítani, addig a város továbbra is az alapellátásra szerződött fogorvosokkal kívánja megoldani a fogászati ügyeletet, a vállalkozó feladata ebben a szervezés.

Más a finanszírozása

Így, miközben a várossal szerződésben álló háziorvosok, házi gyermekorvosok mentesülnek attól, hogy a város kötelezze őket arra, hogy egy vállalkozónak dolgozzanak (mint ahogy korábban erre már volt példa Miskolcon), azonközben a fogorvosok számára kötelező marad az ügyeletben való részvétel.

Dr. Kovács Lászlót, az egészségügyi és szociális bizottság elnökét kérdeztük arról, miért e megkülönböztetés.

– Az önkormányzat a miskolciak érdekét tekintette: mindenképpen biztosítva legyen az ügyelet, a fogászati ellátás terén is – kaptuk a választ.

Az elnöktől, aki maga is háziorvos, megtudtuk, hogy a fogászati társadalombiztosítási keretből nem biztos, hogy a vállalkozó ki tudná állítani az ügyeletet. Felvetettük: a másik két terület viszont megérheti neki (ha nem volna haszna, aligha vállalná), s ez kompenzálhatná a fogorvosi ügyeleten felmerülő esetleges veszteséget. A bizottsági elnök annyit mondott: ez már nem az ő kompetenciája, nem ő írta ki a pályázatot. Ő csak közvetített a fogorvosok és az önkormányzat között.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában