Helyi közélet

2012.11.08. 10:32

Nézőpont: Zsaruk ha találkoznak

<em>Barátnőm hosszas munkakeresés után döntött, jelentkezik rendőrnek. Még a kontaktlencsés vizsgálaton is átment, de a hármasugrás nem sikerült neki. Erőnléti állapota miatt nem iskolázták be. Azóta egy kissé másként nézem a rend őreit. </em><strong>Szántó Rita jegyzete.</strong>

Barátnőm hosszas munkakeresés után döntött, jelentkezik rendőrnek. Még a kontaktlencsés vizsgálaton is átment, de a hármasugrás nem sikerült neki. Erőnléti állapota miatt nem iskolázták be. Azóta egy kissé másként nézem a rend őreit. Szántó Rita jegyzete.Látom a tagbaszakadt, a nyurga és az alacsony, valamint a sovány egyenruhásokat, s közben találgatom, vajon ők képesek e három dobbantással túlszállni a kilenc méteren. Bár már így utólag, a katonás testület berkein belül később ez már kevésbé fontos. Legfeljebb a rendszeres kondíciófelmérések idején kell már bizonyítaniuk.

Egyébként ki gondolta volna, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb lesz rendőrnek menni. A hajdani, szépemlékű Linda tévéfilm sorozat, amely kifejezetten a Belügyminisztérium felkérésére és költségére készült, már-már felcsigázta a fiatalok érdeklődését. Akik ennek hatására szereltek fel, azok közül ma már jó néhányan friss nyugdíjasok. A mai fiataloknak ma már Rex felügyelő és a Kobra 11 teszi egyre vonzóbbá ezt a pályát.

Figyelemre méltó, az utóbbi évek brutális gyilkosságai és a rendőrök elleni erőszakos cselekmények még inkább megacélozzák az ifj úkori álmokat. Még elszántabbak és célratörőbbek lesznek azok, akik már ebben a korban az igazság jó oldalát választják. Ezért hasznosak ezek a nyílt napok, ahol a mostani és a jövő zsarui szinkronizálhatják vágyaikat a valósággal.


 

Miskolc - Ki hivatástudatból, ki szülői példára, ki a biztos munkahelyért jelentkezik rendőrnek.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában