Helyi közélet

2012.11.11. 10:39

Makettnek indult, igazi lett

Fiatal kora óta vágyott egy Hoffer traktorra. Nem telt rá: épített egyet.

Fiatal kora óta vágyott egy Hoffer traktorra. Nem telt rá: épített egyet.Oláh János egyedi Hofferének több kiállításon is szép számmal akadtak csodálói. Honnan merülhet fel valakiben, hogy hozzálásson a semmiből megépíteni egy ilyen gépet?

– Magam sem tudom szavakba önteni, miért vágytam rá, de amióta tanuló koromban a falumban, Dövényben felülhettem egy igazi Hofferre, szerettem volna egy sajátot. Ha kisebb munkákat kellett elvégezni vele a téeszportán, megengedték, hogy én csináljam: boronáltam, darálót hajtottam, odébb húztam vele a fatelepen egy-egy fát vagy utánfutót. Aztán hogy Felsőzsolcára költöztünk, s hogy már időm is volt rá – a Feketevölgyi bányából nyugdíjaztak –, elhatároztam, hogy elkészítem a Hoffer traktor makettjét, ami még az asztalon is elfér. Egy igazi szóba sem jöhetett, mert az itteni portánkon nem fért volna el. A barátaim rábeszélésére azonban, akik tudták, mire készülök, egyre nőtt az elképzelés. Biztattak: ha már csinálom, olyan legyen, amire rá is lehet ülni. A végeleges méretet az első szerzemény határozta meg: az ajándékba kapott két hátsó kerék –meséli János.

Mint gombhoz a kabátot, úgy késztette a kerékhez a traktort

– Nem volt nekem hozzá semmi segítségem, tervrajzom, vagy ilyesmi. Visszamentem a falumba, ahol akkoriban még volt 6 darab Hoffer, azokat körbefényképeztem, aztán hozzáláttam az egy az egy arányú tervrajzok elészítéséhez, ügyelve arra, hogy a kerekekhez viszonyítva arányos legyen. Hát ilyenre nőtt: harmada lett az eredetinek.

Három év munkája

Az egyedi Hoffernek teljesen egyedi, azaz saját készítésű a motorja, s mondhatni majd mindene, a sebváltó és a hátsó híd kivételével, amelyek egy 21-es Volgából kerültek ki. Mindez három év munkájának eredménye. Születési dátumaként gazdája és megalkotója a 2010 szeptember 3-i mezőgazdasági kiállítás időpontját tartja nyilván, ez volt az első nagy bemutatkozás, amelyet azóta 8 is követett: Bokorban, Újfehértón, Hódmezővásárhelyen, Mezőkövesden. A kis Hoffer nem lábon: utánfutón megy, nem mintha nem lenne futóképes. Sőt, még túl gyors is egy kicsit a maga 25 kilométer/órás sebességével, már ami a mezőgazdasági munkát illeti.

- Ahhoz, hogy ezzel is lehessen boronálni vagy szántani, felére kellene csökkenteni a sebességét – mondja János. – Ahhoz pedig még kellene egy kicsit vele babrálni.

Nő létemre nem kerülhetem meg a kérdést: mennyi pénzébe került alkotójának kedvence. Forintosítás helyett azonban a következő választ kapom:

– Itt van az asszony, hadd ne mondjam már meg!

Annyit azért megtudok, kínáltak már érte több százezer forintot, de azon csak nevetett: „Legfeljebb, ha megveszi hozzá egymillióért az anyagot!” S ebből azért jutok némi következtetésre. Adódik a kérdés: tényleg belefogna-e egy újabb traktorépítésbe?

A kiszemelt utód

Most már sokkal könnyebb lenne, kevesebb babramunka volna vele: már tudnám, mit hogy kell csinálni. Meglehet: már egy év sem kellene hozzá – jelenti ki János. Azt már nem merem megkérdezni, mit szólna hozzá a család. A nagycsalád, hiszen Jánoséknak hét unokájuk is van!

– Az a baj, hogy a hét között csak egy a fiú, s ő is még csak hároméves. Nem tudom, hogy fogom tudni benevelni. Az azért biztató, hogy ha felültetem a Hofferre, addig le sem lehet venni róla, amíg jár a motor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában