Helyi közélet

2012.11.11. 18:57

„Újra él az Avas” – diákrajzokon is

Miskolc - Kasuba György elnök és Halász Péter alelnök közös ötletére hirdette meg Avasi Hagyományőrzők Egyesülete az „Újra él az Avas” című rajzversenyt.

Miskolc - Kasuba György elnök és Halász Péter alelnök közös ötletére hirdette meg Avasi Hagyományőrzők Egyesülete az „Újra él az Avas” című rajzversenyt. Mint elmondták, az ötletet az adta, hogy az elmúlt években az Avasi pincesoron elkezdett kialakulni egy olyan polgári kezdeményezés, amely Miskolc eddig elhanyagolt, de több évszázados múlttal rendelkező legkarakteresebb részét újra bekapcsolja a kulturális életbe. A diákok feladata az volt, hogy alkotásaikban fejezzék ki a polgári összefogás erejét, a borfogyasztás és a szőlőtermelés magyar kultúrában betöltött szerepét, az Avasi pincesor turisztikai vonzerejét. A felhívásra közel 50 pályázat érkezett, két alapfokú és két középfokú miskolci iskolából. A munkákból rendezett tárlatot vasárnap délben nyitották meg a Kis-Avason található Bormúzeumban. A díjátadót november 19-re tervezik, amelyen értékes ajándékokat szeretnének a nyerteseknek átadni. A zsűri tagjai Halász Péter művésztanár, ifjabb Pető János művésztanár és Merényi József népi iparművész lesz.

A kiállítás előzetes bejelentkezés után látogatható két héten át.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában