Helyi közélet

2012.11.08. 13:40

"Az igazi gyógyászat ott kezdődik, amikor önállóan dönt az orvos”

Tállya - Batthyány-Strattmann László-díjat kapott dr. Sója Szabolcs tállyai háziorvos.

Tállya - Batthyány-Strattmann László-díjat kapott dr. Sója Szabolcs tállyai háziorvos.<!--more-- >A közelmúltban Batthyány-Strattmann László-díjat kapott dr. Sója Szabolcs tállyai háziorvos.

– Az az elismerés az igazán fontos, amelyet sem megpályázni nem kell, sem pedig valamely egyéb érdem elismeréseként adományoznak – mondta dr. Sója Szabolcs, amikor megkerestük. – Erről a díjról nem volt tudomásom, csak amikor arról értesítettek, megkaptam. Talán ez is az elismerése annak, hogy fontos az, ami vidéken történik, hiszen Batthyány-Strattmann László is a szegények orvosa volt. Meggyőződésem, hogy jó néhány vidéken, falvakban dolgozó kollégám ugyanígy megérdemelné ezt az elismerést, de hogy megkaptam, köszönöm. De nem csupán a szakmának, hanem a családomnak és a munkatársaimnak, akikre a nehezebb időszakokban is mindig számíthattam.

Debrecentől Tállyáig

Dr. Sója Szabolcs a múlt század hatvanas éveiben Debrecenben kezdte az orvosi pályáját.

– Évekig klinikai orvosként és tanársegédként dolgoztam Debrecenben, majd egyszer helyettesítenem kellett Abaújszántón. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy abban az időben a klinikai orvosok örültek annak, hogy ha vidéki helyettesítéseket vállalhattak. Ez anyagi és erkölcsi értelemben is elismerés volt a számunkra. Vallom, az igazi gyógyászat ott kezdődik, amikor önállóan dönt az orvos. Abban az időben pedig előfordult, hogy olyan helyen kellett pillanatok alatt döntenünk, amikor messze volt minden külső segítség, nem volt idő és hely konzíliumokra. Ez volt az igazi iskola. Végül 1968-ban megpályáztam az egyik tállyai orvosi állást. Csak összehasonlításképpen, akkor erre a helyre tizenhárman adtuk be a pályázatot, ma tizenhárom hasonló állásra egy pályázatot sem adnak be. Ez negyvennégy éve történt, azóta folyamatosan Tállyán dolgozom és ma sem gondolom úgy, hogy másként kellett volna döntenem. Tállya nem véletlenül a világörökség része a történelmi borvidék keretén belül. Csendes, nyugodt hely.

Iksz a Dózsával

Hogy mire a legbüszkébb dr. Sója Szabolcs?

– Talán arra, hogy ezalatt a negyvennégy év alatt a körzetemben egyetlen csecsemőhalálozás sem volt – mondja a tállyai háziorvos. – Ami viszont szomorúsággal tölt el, hogy egyre fogy a vidék. Elöregednek a falvak, az idősek lassanként eltávoznak közülünk, a születések száma a harmadára esett vissza, a fiatalok pedig helyi álláslehetőségek híján családostól az elköltözés mellett döntenek. Régen az itt élőket eltartotta a kőbánya és a szőlőművelés, ma már sokkal kevesebb a lehetőség.

Dr. Sója Szabolcs elmondása szerint azt sajnálja mostanában a legjobban, hogy már nincs ideje a sportra.

– Idekerülésem után megszereztem az általános- és az üzemorvosi szakvizsgát is. Miután akkoriban erősen kötődtem a labdarúgáshoz és a helyi Építők labdarúgócsapat edzője is voltam, 1972 és 1976 között a Testnevelési Főiskolán elvégeztem a labdarúgói szakot is, mert fontosnak éreztem, ne csupán szeressem a focit, de értsek is hozzá. Bár ugyan csak a megyei osztályban vitézkedtünk, de annak is az elején, és arra büszke vagyok, hogy annak idején a legendásnak számító Újpesti Dózsa ellen itthon egyszer 2-2-es döntetlent játszottunk.

ÉM-BG

A Batthyány-Strattmann László-díj

 A Batthyány-Strattmann László-díj egy életműdíj azok részére, akik szakmai vagy közszolgálati munkájukkal hozzájárultak az egészségügyi és szociális, valamint családvédelmi ellátás fejlesztéséhez - az e tevékenység során elért évtizedes kimagasló teljesítmény vagy eredmény elismerésére. A kitüntetésben, évente legfeljebb 50 ember részesülhet. A díjat az egészségügyi miniszter adományozhatja (többnyire ajánlás alapján), illetve adja át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában