Helyi közélet

2012.10.28. 12:53

Seprűnyélen készült...

Miskolc, Nyékládháza - Aki tud, az tud... Ez a magyarázata, miért szerepel Konyha rovatunkban ismét Laczai Zoltánné, Piroska.

Miskolc, Nyékládháza - Aki tud, az tud... Ez a magyarázata, miért szerepel Konyha rovatunkban ismét Laczai Zoltánné, Piroska.Nehéz úgy tudósítani egy-egy főzőversenyről, hogy ne essünk az ismétlés csapdájába. Ugyanis ha Laczai Zoltánné és partnerei (köztük a férje), vagyis a Csipet-csapat indul, akkor szinte biztos, hogy övék az első díj. Mindig kitalálnak valami újat, ami ráadásul finom is. Így többször is írtunk már róluk, bemutatva a Piroska által kiötlött aktuális receptet (általában ő a kitaláló).

Kiötlötte, megcsinálta

Az októberi nyékládházi „Ősz ízei” bemutatóról és vásárról kolléganőnk, Szántó Rita azzal érkezett meg: valami nagyon különlegeset kóstolt, amit szívesen ajánl a Konyha rovatba, le is jegyezte készítője telefonszámát. A különlegesség a fánkba töltött hurka volt, a megadott számon pedig Laczai Zoltánné, Piroska jelentkezett.

– Először a tavalyi tardi hurkatöltő fesztiválon léptünk a nagyközönség elé ezzel az étellel. ott nagyon ízlett a zsűrinek, így, amikor a városunk polgármester asszonya felkért, hogy most is mutassunk fel valamit, úgy gondoltuk, megismételjük. Igaz, a fánk általában édes sütemény, mi megláttuk a sós változatban is a lehetőséget. Töltöttük már ugyanezt a tésztát egy fánkfesztiválon fele juh-, fele tehéntúróból készített körözöttel, illetve májkrémmel (sült sertésmáj, mustár, vaj és fűszerek) is töltötték.

„Titkos” adalékok

A titkokról Piroska elárulta: a hurkát is maguk készítették, s ezúttal a fagyasztóból vették elő. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy kiengedés után jól fel kell itatni róla a nedvességet sütés előtt. Ja, és dagasztani is legjobb kézzel: akkor érzi az ember a lágyságát, s hogy mikor nevezhetjük késznek: amikor a kezünktől és a táltól is elválik a tészta.


Recept - Fánkba töltött hurka

Hozzávalók (a fánkhoz):  

  • 1 kg liszt
  • 4 db tojás
  • kis cukor
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • 2 dl aludttej vagy kefir
  • pici só
  • 4 dkg élesztő
  • a sütéshez olaj
  • Továbbá: néhány 10-20 centi hosszúra vágott farúd (seprűnyél)
  • Elkészítése:

     Felfuttatjuk a langyos, cukros tejben az élesztőt A liszthez hozzáadjuk a tojássárgáját, az olajat, a kefírt, a pici sót, s a felfuttatott élesztőt, legvégül a tojások felvert habját. Addig dagasztjuk, míg lágy tésztát nem kapunk. Tálban duplájára kelesztjük. Kiöntjük a gyúrótáblára, s ujjnyi vastagra elnyújtjuk a tésztát, majd másfél centi széles csíkokra felvágjuk. Egy-egy csíkot kis átfedéssel rátekerünk (mint a habrolót) egy-egy rudacskára. (Az első sütés előtt nem árt beolajozni a rudacskákat.) Forró olajban kisütjük, majd kihúzva a fánkból a farudat, lehet is tekerni rá a következő tésztacsíkot. Az előre kisütött (nem túlsütött!) hurkát „lebőrözzük”, s a töltelékkel megtöltjük a fánkokat. A megtöltött fánkokat pirosra grillezzük.

    Szalóczi Katalin

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában