Helyi közélet

2012.10.24. 11:52

Rács a vasért - Tíz hónapot kapott a lyukói fémtolvaj

Miskolc - Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, mivel egy bejelentő - Miskolc Lyukóvölgyben található - telkéről különféle vasanyagokat vágtak ki és tulajdonítottak el.

Miskolc - Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, mivel egy bejelentő - Miskolc Lyukóvölgyben található - telkéről különféle vasanyagokat vágtak ki és tulajdonítottak el.A sértett elmondta, hogy a kerítésként használt hullámlemezei közül több táblát eltulajdonítottak. Az adatgyűjtés során beszerzett információinak és a gyors nyomozati munkának köszönhetően a Vasgyári Rendőrőrsre előállítottak egy 32 éves miskolci nőt, aki részletes beismerő vallomást tett, továbbá még egy másik általa elkövetett bűncselekményről is számot adott. Ez utóbbi alapján sikerült felkutatni egy további sértettet is, akitől egy vaskaput lopott el a gyanúsított. A bűncselekmények során okozott kárérték hiánytalanul megtérült.

A gyanúsítottat a Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette, és gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította. A taláros testület 10 hónap szabadságvesztést szabott ki a nővel szemben.

- A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában