Helyi közélet

2012.10.01. 13:46

Nem botlás, hanem szégyen

Miskolc - „A plagizálás a politikus egész közéleti szerepvállalását hiteltelenné teszi.”

Miskolc - „A plagizálás a politikus egész közéleti szerepvállalását hiteltelenné teszi.”Kis magyar plágiumtörténeti konferenciát rendezett a napokban (más intézményekkel együttműködve) a Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézete. Az előadások konkrét példákon keresztül foglalkoztak a szerzői jogok megsértésének hazai történetével, például a Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc között lezajlott „Iliász-pörrel” (Kazinczy egyik munkatársa Kölcseytől kapott verssorokat is megjelentetett fordításában), az 1841-es „Cherrier-üggyel” (egy történész sajátjaként adott ki két másik monográfiából összemásolt kötetet), Vas István második világháború utáni tagkönyv-ügyével; de külön előadások dolgozták fel a szerzői jogok hazai múltját és jelenét is.

Lemondani kényszerült

Fazekas Csaba, a Politikatudományi Intézet igazgatója lapunknak elmondta: különösen aktuálisnak tűntek a plagizálás neveléstudományi vonatkozásai, hiszen a mai iskolások számára egészen mást jelent a szerzőség, az irodalmi vagy tudományos mű fogalma (mindezzel már a világhálón ismerkednek meg), s észrevétlenül alakulnak át több évszázadon át öröklődött hagyományok. A téma iránti érdeklődés manapság elsősorban közéleti személyiségek plágiumügyeinek köszönhető. Az elmúlt 4-5 évben rohamosan megszaporodtak olyan vádak, melyek szerint közéleti személyiségek egyetemi végzettséget, doktori címet szereztek plagizálás útján, mint tudjuk, hazánkban is lemondani kényszerült emiatt a köztársasági elnök, de jutott már erre a sorsra német miniszter, képviselő, sorolta a szakember.

Hiteltelenné teszi

Kifejtette: ezekben az ügyekben nemcsak a szerzői jogok megsértéséről, etikailag kifogásolható „botlásokról” van szó, hanem arról is, hogy egy politikus egész közéleti szerepvállalását hiteltelenné teszi, ha bebizonyosodik róla, hogy nem egyenes úton jutott hozzá karrierjének valamely fontos állomásához. Plagizálásának nem elsősorban jogi, hanem politikai felelősségét kell vállalnia, ami egyet jelent a posztjáról való távozással, tettével ugyanis sokkal súlyosabb károkat idéz elő, mint azt feltételezné: nemcsak a meglopott szerzőnek vagy a plagizált dolgozatot egykor befogadó tudományos intézménynek okoz kárt, hanem szégyent hoz politikai közösségére, országára egyaránt, hangsúlyozta Fazekas Csaba.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában